CSÖNDEK (3.)

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

CSÖNDEK (3.)

A hátsó peronra ugrott föl: „amikor majd le kell szállnia, onnan lesz a „legközelebb” hazáig”, mindig így tett. Este féltíz körül lehetett, a kosárlabda-ifiválogatott edzéséről tartott haza. Alig voltak a villamoson, rögtön lehuppant a legutolsó székre, maga elé ejtette a fehér ADIDAS sport-táskáját, előre nyújtotta lábait és az edzésre gondolt. „Nem is volt rossz, jól védekeztem, az irányítással sem volt gond, csak hát a „távoli-dobások”, azok most sem sikerültek. Azt majd úgyis megtanulod – mondta neki mindig Dzsoni bá’, az első edzője, a játékot kell érezned, tudnod. De hiába gyakorolta, hiába maradt ott az edzés után is százat dobni, valahogy nem érzett rá. A betörésekkel soha nem volt gondja, a trükközésekkel sem. Mégsem leszek az utazó keretben” – gondolta és keserű lett a szája íze, „nem baj, akkor is csinálom”.

Csak üldögélt tovább, a jobb lábát egy kicsit fölemelte, a talpát próbálta mozgatni: sajgott, égetett, már nem is volt olyan része, ahol ne jelent volna meg a vízhólyag, pedig a kínai kosár-csuka, ami különleges ajándék volt betétes volt. Mégis. „Nyáron, amikor Tatán voltunk edzőtáborban, még gőzölgött is mindig az edzések után” – mosolyodott el ezen, és meghallotta a villamos-kerekek éles sikongását. A csöndben. Mert csönd volt. Süket csönd. „Még két megálló” – nézett ki az ablakon.

Akkor szállt föl a lány. Belibbent a szemben-lévő peronról, alig látható párát lehelt a légbe, két székkel odébb, éppen vele szemben leült. Lehúzta kesztyűit, zsebébe tette és szája elé emelve kezeit elkezdte „melegíteni”. A fekete szemöldökei alig észrevehetően keretezték szemeit, amik élénken világítottak.

A fiú már nem hallotta a villamos-kerekek sivítását. A lány rápillantott, egy pillanatra „fehér szikra” villant, nyomában „világító fénycsóva” ívelt át a villamos légterében.

Csak a csönd volt változatlan…

  1. 06. 07.vasárnap
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Hozzászólás