HOGYAN HÍVJUK MAJD?

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

Az „átkosban” (hogy fogjuk hívni az orbáni-korszakot) a Pénzügyminisztériumban kezdtem dolgozni, a Társadalomi Közfogyasztás főosztályán, ahol Juszt Lajos volt a főosztályvezető és Lengyel László (nem a pénzügykutatós, bár többször történt kalamajka a névazonosság miatt) a helyettese. Tekintettel arra, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a Tervmatematika szakot végeztem, ami a népgazdasági tervezés matematikai megalapozottságát volt hivatott megalapozni, a főosztályon is „olyan”, a főosztály munkáit összefoglaló jellegű feladatköröm volt. Így észlelhettem az összefüggéseket, rálátásom volt a folyamatokra. Lengyel László – aki a Statisztikai Hivatalból érkezett – a nemzetközi összefüggésekre is figyelemmel volt, és Juszt Lajossal megbeszélve előkészítettünk egy anyagot: mi várható a társadalmi közfogyasztással az ezredfordulóra. Magunk is megdöbbentünk a számokon: ha a folyamatok becsléseink szerint alakulnak, az ezredfordulóra kevés lesz a közfogyasztásra a teljes állami költségvetés.

Ez akkor politikai kérdéssé vált, hiszen a közfogyasztásba tartoztak a nyugdíj, az egészségügy, az oktatás, a segélyezés, a kultúra, a tudomány állami kiadásai. Azok meg az „átkosban” támadhatatlan, szent feladatok voltak.

Hosszan tudnék írni arról, hogy mi minden történt a felismerés után.

Arról azonban semmit (mert ilyen javaslatot nem tett senki!), arra vetemedtünk volna, hogy javasoljuk megszüntetni az állam kiadások mögötti garanciáit; olyan feltételekhez kössük pl. az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét, ami a szegényeket kizárja az ellátásból; ne álljon mindig ott a költségvetés a társadalombiztosítás mögött, ha elfogyna a járulékbefizetés; az orvosok, ápolók, pedagógusok ne kapnák meg – társadalmi elismertségüknek megfelelően – a bérüket.

Ez most arról jutott eszembe: ma qu@a jól megy a gazdaság, példák vagyunk Európa számára, legalább is ezt mondja a miniszterelnök, aki soha nem hazudott még életében.

És mit olvashatunk közben?

A gránitszilárdságú alaptörvény szerint állam már nem áll ott a nyugdíjak kifizetése mögött, aki nem fizeti a tb járulékát, az ne is kapjon, még sürgősségi ellátást sem, egyetemre már csak a tehetősebb szülők gyermekei jutnak be a tandíjak miatt.

Átkozódom: de nem az „átkos” miatt.

Tényleg: hogyan hívjuk majd ezt az orbáni korszakot…

  1. 09. 13.vasárnap
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Leave a Reply