AZ ÖSSZEUGRASZTÓ(K)…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

Orvosokat, egyetemi hallgatókat, színinövendékeket, színészeket, nyugdíjasokat, meseírókat, magyart és magyart, egyszerűen embereket.

Mindenkit.

Betegeket, hallgatókat és tanárokat, nézőket, unokákat, meseolvasókat, egyszerűen embereket.

Mindenkit

Összeugrasztanak, egymás ellen hergelnek.

Mindenkit.

És persze: mi összeugrunk…

  1. Olvasom a HÖOK elnökének a nyilatkozatát, amiben próbálja védeni a védhetetlent, vagyis azt, hogy ők(?) úgy próbálják védeni az SZFE hallgatóinak az érdekeit, hogy szolidárisak(?), támogatóak(?), egyértelműen közvetítőek(?), mert például ő is ott volt a Vas utcában és más rendezvényeken(?), részt vett tárgyalásokon(?), küldtek „vegán pizzákat”(?), meg belső fórumokon sokat vitatkoztak is(?), meg nem akarja tovább mélyíteni a konfliktust(?) stb., mert ő reggel tükörbe akar nézni. Murai elnök (úr), hol élsz? Nem Magyarországon? A HOÖK elnökeként úgy értelmezed, hogy ezek, amiket a Facebook oldaladra leírtál, ezek a feladataid, ennyi a tennivalód: hangosítani az SZFE növendékek hangját? Miközben ők múltjukért, jövőjükért, szabad és autonóm tanulásukért mindent hajlandók egy lapra föltenni! Te meg itt tárgyalásról, leülésről meg az isten tudja miről hadoválsz? Talán készülsz valahová és valaminek? Hisz úgy viselkedsz, mint egy „nagy-politikus”, aki kimondja a tutit, aztán a többi néma csönd! Ha tényleg egyetértesz az SZFE-s hallgatókkal, akkor már régen neked is ki kellett volna raknod a piros-fehér csíkot és a tenyeredet fölnyújtanod, megtetted már? Nem kellene az egyetemi-főiskolai diákságot „táncba” hívnod? Mire vársz? Ne nézz reggel a tükörbe Murai László: megbuktál… (Közben, amíg írtam, megalakult a Titkos Egyetem Facebook csoport, amely a többi egyetem szolidaritási akcióit, információs sztrájkjait szervezi majd!)
  2. Hozzák a személyekre szóló törvényeket, a „LEX-Borkait”, a „LEX- Vargát” és a ki tudja mennyi másikat. Aztán egy képviselő benyújtja – így nem kell egyeztetni se – és egy nap alatt ledarálják. Van a világon olyan ország, ahol három évig nem lép hatályba a megszavazott törvény, hátha kiderül valami közben. A NER nem ilyen, itt a gránitszilárdság csak propaganda jelszó. Most az orvosi bér, a történelmi szolgálati jogviszony törvény a soros. Már több, mint tízezer egészségügyi dolgozó csatlakozott a két napja alakult „Összefogás az egészségügyi szolgálat jogviszony ellen” Facebook csoporthoz. Forrnak az indulatok, sokasodnak a kérdések, miközben a törvényt már elfogadta a parlament, bár azt még Áder nem(?) írta alá. Formálódik a vélemény, (talán) formálódik az egységes fellépés is.
  3. Újra mesét olvasok. Nem is egyet. Amíg még lehet olvasni…

Eszkalálódik. „A nemzetközi helyzet fokozódik!”

Hetvenévesen püfölöm a gépem…

  1. 10. 09. péntek
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Leave a Reply