A JÖVŐ HÉTEN VÁRHATÓ ESEMÉNYEK

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

A JÖVŐ HÉTEN VÁRHATÓ ESEMÉNYEK

  1. Orbán Viktor és Dúró Dóra a jövő hét elején nemzetközi sajtóértekezleten jelenti be, hogy addig nem engedik gyermekeiket, unokáikat templomba járni, amíg az egyház nem tisztázza a papok, püspökök, bíborosok pedofil bűntetteit.
  2. Müller Cecília (Nyunyóka) nyilvános bejelentést tesz: az „Esküszöm, hogy az igazat, csakis az igazat, a (szín)tiszta igazat mondom, isten engem úgy segéljen” mondatot többször is el fogja mondani, miközben az SZFE színinövendékei melletti kiállásaként sárga, középen fekete körben látható a felnyújtott kéz a felirattal, #freeSZFE.
  3. Varga Judit a Facebookon fog elnézést kérni Vera Jourová asszonytól amiatt, hogy nem figyelmesen olvasta el a Jelentését, ezért nem tűnt föl neki, hogy a magyar minisztériumokat, ügyészséget és egyéb állami szerveket többször idézte, mint a civil szervezeteket; azokra tételesen hivatkozott.
  4. Matolcsy György nyilvánosan akarja cáfolni a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek korábbi bejelentéseit, miszerint a magyar gazdaság idén is legalább három százalék ponttal fog növekedni, új becslése szerint is növekedés lesz: csak az előjel változik.
  5. A magyar kormány elnézést fog kérni azoktól az (egészen biztosan többségben lévő) állampolgáraitól, akiket kihagyott az „EGYÜTT SIKERÜLNI FOG” csapatból, bár tényleg úgy gondolta, ahogy; de a jövőben igyekszik majd empatikusabb lenni.
  6. Szarka Gábor volt gépesített lövésztiszt, ezredes közleményt ad majd ki, amiben részletezi mely színdarabokat fogja idén még megnézni, hogy bepótolja lemaradását és azt is bejelenti: Schmitt Pálhoz hasonlóan ledoktorál majd a látottakból.
  7. Mészáros Lőrinc bejelenti, hogy könyvdaráló üzemet vásárol, amit közösen üzemeltet majd a Puskás Akadémiából kiöregedett fiatal labdarúgókkal, a felcsúti kisvasút munkanélkülivé vált mozdonyvezetőjével és kalauzával, valamint Borkai Zsolttal és a Mi Hazánk vezetőségével.

Lehet, hogy jövő hét nem is lesz, mert itt van a világvége!

  1. 10. 10. szombat
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Leave a Reply