NAPLÓSZERŰEN …

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

(4.)

Még sötét van, ez nemcsak a szürkület, az október: ilyenkor még ágyban kellene feküdni, állig betakaródzva durmolni, esetleg álmodni egy mesét, ahol győzni lehet. De már fönn vagyok, túl a reggeli – egyre lassabban és nehezebben menő – tevékenységeken, kávén: ma megyek kenyérért a pékhez. Rápillantok a kinti hőmérsékletet mutató hőmérőre, tíz fok, pulóvert veszek, fejemre a baseball sildes sapkát és elballagok a pékhez. Csöndes minden, néhány gyerek igyekszik a nulla órára, a kutyák se ugatnak, pedig itt a sarkon a kuvasz mindig köszönteni szokott. De most nem.

A pék előtt négyen állnak, mindenki maszkban, egymástól távol, mégis türelmesen várakoznak, beállok a sor végére. Benn egy ember van, meg Marika, az eladó, mindketten maszkban, Marika keze jár, mint a motolla: kenyér, kalács, briósok sorakoznak már a pulton, aztán be a szatyorba, fizetés és nyílik is az ajtó, belép a következő vásárló.

Nem szeretem ezt az időt – szólít meg az előttem álló kalapos úr, de mit csináljunk, ez van, ezt kell szeretni, csak a gyerekek bírják ki, mert ez a vírus már beléjük is csapdos, aztán lejjebb húzza a maszkot az arcáról, előtűnik az ősz bajusza, megvakarja az orrát, majd vissza a maszkot, hogy csak a szeme látszik. Én sem, de ez legyen a legnagyobb bajunk, felelem óvatosan, szinte alig hallhatóan. Mit mond, nem értem – reagál azonnal és folytatja is, hallotta ugye, hogy meghalt három pedagógus is, félek, hogy ez csak a kezdet és nagyot prüsszent. Én elfordítom a fejemet, amikor a kalapos úr előtt álló hölgy (az arcát neki is maszk fedi, így nem tudom a korát, még hozzávetőlegesen sem megállapítani) hátrafordul és rádörren a kalaposra: ne keltsen itt pánikot, a Viktorék jól kezelik a helyzetet, nagyon jól, Európában a legjobban, megmondta, hogy most nehezebb lesz, de együtt sikerülni fog, úgyhogy hagyja abba – és visszafordul a pékség ajtaja felé, ami éppen kinyílik megint. Asszonyság nem kell úgy fölkapni a vizet, de a tények mégiscsak tények, ha fájdalmasak is, nem csinálják jól, hazudnak a számokról, nem tesztelnek eleget, a Cecília meg jobb lenne, ha elmenne valahová máshova, de nem folytatódik a vita, mert az „asszonyságra” kerül a sor.

Csönd lesz, süket csönd. A kalapos az egyik lábáról a másikra áll, aztán mégis hozzám fordul: látja, egy pillanat alatt összeugrunk, pedig nem is tehetünk róla, milyen hülye lett ez a világ.

Aztán én jövök, megveszem a félkilós szeletelt kenyeret, berakom a szatyorba és indulok visszafelé. Séta közben előveszem a telefonomat, babrálok vele, előugrik egy vers: „Megy a mező, mint a viz./ Cincog a fűszál is./ Egér lett a búza is,/ Egér a bogár is./ Egymás vállán kis kezük,/ Táncra kerekednek,/ Fölrugják az életünk/ Arany porfellegnek./ Nyüzsög, izog, föltolul,/ Ráncolódó bunda./ Akasztotta fene úr/ Ide a nyakunkba./ Szegény paraszt reményét/ Megeszi a kórság,/ Tántorodó kéményét/ Megüti a grófság.”

Éppen hazaérek, mire végig olvasom…

  1. 10. 16. péntek
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Leave a Reply