TEGYÜK FÖL…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

TEGYÜK FÖL…

Tegyük föl (bár barátaim korábban figyelmeztettek arra, ezen már régen túl vagyunk, de mégis ez egy reális kiindulási opció lehetne), hogy Orbán Viktor (na jó, Dúró Dóráról ezt nem föltételezem) tényleg a gyermekeket óvandó mondta, „Van egy vörös vonal: hagyják békén a gyerekeinket” és nem a hatalmát megőrzendő akarta a melegek ellen hangolni az embereket. (Persze az, hogy Orbán semmi konkrétumot nem mondott, nem hivatkozott semmi megfogható példára, csak a szokásos módján kinyilatkoztatott óvatossággal tölt el.)

  1. Írom: tegyük föl. Hát uccu, megveszem a könyvet és elolvasom, hiszen a puding próbája mégiscsak a fogyaszthatóság. „Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye, ahol fontos a világ okszínűségének megértése, ahol a gyerekek körül nincsenek tabuk, s ahová a szülők úgy lépnek be, hogy tudják, hogy a gyerekükön keresztül nemcsak a jövőt formálhatják, hanem a jelent is.” – írja a külső borítón Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő.

Föllapozom a Házasodik a királyfi című, Csehy Zoltán által megverselt és átdolgozott mesét. A mese a hercegről, az anyjáról és hát az udvari macskáról szól; arról, hogy az öreg királyasszony már nagyon unja a trónolást (lehet, hogy ez nem tetszett Orbánnak, hogy lehet unni a „trónolást”) és nyugdíjba akar menni. De ehhez az kéne, hogy a „haszontalan, lomha lajhár” fia, a hétalvó herceg végre megházasodjon. És „beindul” a mese, ahogyan annak módja szerint kell, jönnek a hajadon királylányok, hercegnők innen is, onnan is, még Grönland lánya is eljön, Bombayból egy manöken, Texasból Dolly, a zsonglőr, de, ahogy az már a mesékben szokott történni a királylányokkal, akarom írni, itt a herceggel, egyikük sem hatott rá, de a hoppmester addig mesterkedett, mígnem belépett egy kis hercegnő, ja és a fivére… de innen már te is tudod a mese végét, kedves olvasó, de nem árulom el neked, (legföljebb annyit: „Az egér is a templomban/ örömkönnyet hullat mostan,/ ahogy írom, ahogy mondom:/  örömkönnyet hullat mostan.”) inkább olvasd el te is. Ez lenne az a borzalom, ami vörös vonalként hat a miniszterelnökre?

Nemá’!

Lehet, hogy mégse „Tegyük föl”?

2. Tegyük föl, hogy a miniszterelnök tényleg komolyan gondolta és mondta (nemcsak a kincstári és a propaganda optimizmusa sugallotta): a koronavírus elleni harcban „minden emberéletért harcolni kell”, van haditervünk is, aszerint haladunk. Meg a WHO protokoll szerint. Közben az elmúlt héten duplaannyian haltak meg, mint tavasszal a legrosszabb héten, Európában is a halálozási arányokat nézve hátul kullogunk; a WHO protokolltól meg már annyira eltértünk a tesztek számát illetően (annyit kellene tesztelnünk, hogy a napi új megbetegedések aránya ne haladja meg a 12%-ot, mi már 15% fölött vagyunk!), hogy már a WHO-nál is rínak a magyar adatokat látva.

Nemá’!

Lehet, hogy mégse „Tegyük föl”?

3. Tegyük föl, a miniszterelnök komolyan gondolta, amikor kimondta: „feladatunk, hogy homo christianusoknak neveljük a gyermekeket”. Ő vajon milyen példával jár elől? És kormányának a tagjai? És a családja? És külföldi politikus barátai?

Nemá’!

Lehet, hogy mégse „Tegyük föl”?

„Este van, este van: kiki nyúgalomba!/ Feketén bólingat az eperfa lombja,/ Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,/ Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.”

2020.10.19. hétfő

(Kép: hallgatniaranyt)

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük