71…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

És akkor megszületett, a „nővérek” azonnal a csodájára jártak: „mint egy angyal” – mondogatták, talán meg is keresztelték (nem tudta, hogy ennek még jelentősége lehet később), aztán anyja-apja hazavitték, nagyanyja első szavára: „milyen gyerek ez, nem is sír!”, rögtön elkezdett bömbölni és három nap és három éjjel csak bömbölt és bömbölt, apja akkor a lábujjához madzagot kötött és azzal rángatta-ringatta-húzogatta a kiságyát, erre abbahagyta, mire apja is, akkor újrakezdte a bömbölést, erre apja is a rángatást-ringatást-húzogatást – így a „kis-angyal” (és attól kezdve mindig) nyert, apja meg alvás nélkül maradt éjszakára, aztán anyjának elapadt a teje, akkoriban sokan voltak így, pedig már négy évvel a háború után voltak és mégis, mégis a „por-tej” csodát tett, a csecsemő erős, sportos kisgyermekké cseperedett, állandóan izgett-mozgott, folyton kérdezősködött, sokat labdázott, futkározott mire eljutott az iskolába, ahová akkoriban délelőtt és a páratlan hetekben délután kellett járnia, alig bírt a padban maradni, ha kérdezett a tanítónéni, meg se várta, hogy valakit fölszólítson, már kiabálta is a választ, magatartásból soha nem kapott ötöst, csak minden másból, aztán egyszer nem hallotta – a telefon mellett közvetlenül – a telefon csörgését, orvostól-orvosig rohangáltak vele, csak az egyik füle ment rá, de nem zavarta, mert szépnek látta a világot, nem tudott még se Sztálinról, se Rákosiról, Hitlerről nem is beszélve, ’56 őszén izgatottan ment le a pincébe, meghallotta az orosz tank lövését, de nem félt, mert vele volta apu és anyu meg a kistestvére, örült az ’56-os hideg télnek és a hónak meg persze a nagy szánkózásnak, aztán elköltöztek Lágymányosra, egy sokkal kisebb lakásba, de melléjük költözött Babuka is, akitől „megtanulta” a szeretetet meg a félelmet is, mert neki soha nem lehetett gyereke Mengele miatt, de ezt is csak később tudta meg, aztán gimibe járt és a világ kinyílt előtte és egy kicsit megváltozott, mert Vera néni, Oszi és az osztály azzá tették, ami végül lett, pedig még nem is volt tizennyolc, Petőfi, József Attila, Radnóti elmaradhatatlanok lettek számára, miközben olimpiai bajnok akart lenni és edzett, edzett, edzett, majd jött a kérdés, a hogyan tovább, de ezt is legyűrte az egyetemen, ahol még jobban kinyílt a világ, már lettek kérdései is, nemcsak válaszai, jöttek a gyerekek, a munka, a mindig rácsodálkozás: miért így, miért nem másképp, és csak ment előre és előre rendületlenül, jött egy új, végletes-végleges szerelem és utazások: ni-csak, Hegyeshalom után is világ a világ, aztán itthon is egy új(abb) világ, az elszabadult szabadság eufóriája, a vele együtt újjá-születő gyűlölet-parázs föllobbanása, de ő  csak haladt a maga útján, tette, amit tennie kellett, mert azt gondolta jónak, és jöttek a kitérők, a megalázások, de tűrte, csak belül égett el valami, és kezdtek elmenni mellőle, először egy, aztán egyre többen, és már megtudta, mi az igazi fájdalom, pedig még mindig nyíltak a virágok, de el is hullottak, egyre gyorsabban, ahogy az idő is fölgyorsult, szaporodott az idegen anyag a fogában, de akkor még rá se hederített, mert mindig talált magának újabb és újabb célokat, aztán a dereka (nem a gerince), aztán a hallása, aztán a szeme, de a csillogása soha nem veszett el, már „csak” ír, írva mondja a magáét és boldog…

 

  1. 11. 17. kedd
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.