SZIVÁRVÁNYOS STADION

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

„Károsnak és veszélyesnek tartom, amikor – akárkik – a politikát össze akarják keverni a sporttal. A világtörténelemben volt néhány ilyen kísérlet, azok nagyon rosszul sültek el” – nyilatkozta a magyar külügyminiszter arra reagálva, hogy „hogy immár München városa is azt kéri az UEFA-tól, hogy világíthassák ki szivárványszínnel a stadionjukat, amikor a magyar válogatott a német csapattal játszik szerdán”.

Ha ő mondja.

Mindazonáltal a politika mindenütt ott van („s emberből emberbe szalad”); a (magyar) politikus mindenbe „belezabál, amit kifőztünk”. Amikor fekete-inges (szurkoló) hadaink rigmusokat kiabálnak, huhognak, hátat fordítanak egy másik nemzet himnuszának, amikor zúg „az indul a vonat” és folytathatnánk a sort, akkor a politika ott van már, nemcsak a szögletzászlónál.

A sportban a szurkolás stílusa, szavai, gesztusai állásfoglalások, nemcsak a csapat mellett vagy ellen, hanem az általuk képviselt (vagy „csak” a csapatnak tulajdonított) nézettel, véleménnyel szemben vagy mellett is. A miniszterelnök (és persze a külügyminisztere is) többször elmondta: a válogatott Magyarországot képviseli, amikor kifut a pályára és emlékezzünk Gulácsi Péter „véleményének” elszabadulására, a magyar politikai reakciókra.

Lehet, hogy Szijjártó Péter (Orbán Viktor) sem ért a focihoz?!

De az is politikai vélemény…

  1. 06. 21. hétfő

(Kép: HVG)

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük