NAPLÓSZERŰEN

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

(62.)

A kutyát Babuka-nagynénikém, második anyám szerettette meg velem, aki annak idején -honfitársai beleegyező (néma) hozzájárulásával és tevőleges közreműködésével – Mengele „eszeveszett, őrült kísérletezéseinek” kiszolgáltatott áldozatává „lett”, ezért nem lehetett soha gyermeke, és bár engem sajátjaként szeretett, nevelgetett, oktatott, védelmezett, egyszer a Fehérvári úton hazafelé-sétálva találkozott egy (kivert) kóborló német-juhász kutyával, a nála lévő madzagot a nyakába kötötte és hazahozta a mellettünk lévő lakásába. Az orvosi rendelő tisztaságú és rendben tartott lakás attól kezdve „egy kicsit” átalakult, átrendeződött, a bútorok megsínylették a boldog kutya önfeledt játszadozásait, a szőnyegek kutyaharapásos mintázatot kaptak, a papucsokra is alig lehetett ráismerni. Attól kezdve a hallásunk is megjavult: mindig „meghallottuk”, amikor valaki elhaladt az ajtó előtt, mert Cézár – így nevezte el Babuka az új családtagot – hangos ugatással jelezte az idegent.

Hozzánk viszont nem jöhetett át Cézár: anyám nem engedte: „kutyaszőr lesz minden!” felkiáltással, hát öcsémmel gyakrabban mentünk át.

Persze „kertes-házban”, vidéken minden más: no nem a tisztaság, hanem a kutya jelenléte. Azért az elmúlt évtizedekben a vidéki kutya-tartás is hatalmasat változott: a kutya házőrzőből lassan-lassan társsá vált, emlékszem, néhány évvel ezelőtt, amikor sétálni mentem Kyrával, a helybeliek úgy néztek rám, mintha a holdról jöttem volna, ma meg már nem tudunk úgy sétálni a főúton, hogy lépten-nyomon ne találkozzunk kutyát sétáltató emberekkel.

Minden változik.

Minden változik?

Beugrik egy kép, amikor a Nyugati (és a Keleti) pályaudvar aluljáróiban menekült, fáradt és megviselt emberek – szülők és gyerekek – sokasága feküdt a földön, próbáltak pihenni, aludni, körülöttük egyszerű (magyar) emberek, akik segíteni akartak, ki egy takaróval, ki kenyérrel, minden természetesnek tűnt és emberinek, semmi különös nem volt benne – és mi lett ebből a megértő, emberi hozzáállásból mára?! Idegen betolakodókká váltak mindannyian, akiktől védeni kell a hazát, mert így lett „parancsba” adva. Aztán elindultak, fölkerekedtek és továbbmentek – gyalog…

Minden változik.

Minden változik?

Aztán jött a pandémia: minket nem bánthat, ide nem érhet; aztán a „2020-as Covid19-koronavírus-járvány magyarországi első regisztrált esetét március 4-én jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök mint a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs irányítója”, persze egy iráni diák hurcolta be; aztán jöttek a „hivatalos” bejelentések, akciók: nem kell maszk, kell maszk, mi a WHO protokollt követjük, mégse követjük, minden élet fontos, mégse annyira, mossunk kezet, menjünk levegőre, mégse menjünk, minden zárva, a stadionokat már nyithatjuk… Most megint kezd belobbanni, de mi nem zárunk, nincs rá szükség – csak a veszélyhelyzet permanens kihirdetésére…

Minden változik.

Minden változik?

Közeleg a választás.

Tényleg közeleg?

Lesz majd?

Mindenesetre ellensége hirtelen lett, van dögivel a magyarnak: kinn is, benn is.

A gyűlöletkeltés nem változik, a félelemkeltés nem változik: „Nem félni annyit jelent, hogy kérjük a bátorság kegyelmét …Vannak félelemmel teli közösségek, amelyek mindig biztosra mennek … úgy tűnik, hogy bejárati ajtajukon ez áll: „Tilos”, minden meg van tiltva számukra, félelemből. Belépünk az ilyen közösségbe, és érezzük, a levegő belélegezhetetlen, mert a közösség beteg. A félelem, a bátorság hiánya betegíti meg.” (Ferenc pápa, Szentmise a Szent Márta-ház kápolnájában, 2015. május 15.)

Figyeltünk rá valamikor is? Még azok se, akik…

A mai Havasi elvtársak, Lakatos elvtársak, Berecz elvtársak, a mai sztahanovisták minden nap, minden percben harsogják a félelemkeltő „tutit”, a hazug „igazságot”; „Sokan vannak, akik kereszténynek mondják magukat, de nem lépnek be oda szívből: ők az „előnyszerzők” …” (Ferenc pápa, Szentmise a Szent Márta-ház kápolnájában, 2014. június 5.)

Minden változik.

Minden változik?

A NEMZET, hallom majd’ minden nap a hivatalosságtól, de amit látok, tapasztalok, az valami egészen más: legalább a kutyák a társaink lettek…

ui: Csöngetnek, hosszan, könyörgőn vagy követelőzően csörömpöl a csöngő. A szomszéd kétségbeesetten, „jöjjön Gyuri bácsi, meghalt a párom, jöjjön segítsen”, rohanunk együtt, ott fekszik eltorzult arccal a kertben, beszorulva, kiszolgáltatottan, (kiskutyája szipogva ugrál mellette), óvatosan megérintem a nyakát, semmi, „hívjuk a húgomat”, én a diszpécsert hívom, „küldöm a kocsit, addig is kezdje meg az újraélesztést”, az utasítás szerint percekig „masszírozom a mellkasát”, semmi… Aztán megjön a rohamkocsi… Este tízkor elvitte a fekete autó.

Minden változik.

Minden változik?

  1. 09. 16. csütörtök
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük