„Cirkuszban utoljára valamikor tízesztendős koromban voltam…. Mindez pontosan ugyanolyan volt, mint gyerekkoromban, csak a csodák máza kopott le róla… de talán még az sem egészen, mert Ilonka közelsége, akkor még úgy éreztem, visszaadott valamit a világ gyermeki ragyogásából. Ahogy gondosan megtisztogatta zsebkendőjével a padot, mielőtt leült rá, ahogy csillogó szemét várakozásteljesen a porondra függesztette, miközben parányi kezével bele-bele markolt a pattogatott kukoricás zacskóba, ahogy kissé elnyílt szájával, egy gyerek megbűvölt arcával bámult a bánatosan körbebóklászó elefántra, ahogy teli szájjal kacagott, amikor az elefánt lespriccelte a bohócot – mindez olyan volt, mintha még mind a ketten gyerekek lennénk, és egy idő után velem is elfeledtette aggodalmaimat, és én is együtt kacagtam és bámultam vele.”

Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok