Címke: orbán

MARHASÁGAI

(idézetek Orbán Viktortól – kommentek tőlem)

 

„Mi nem állunk háborúban Oroszországgal” – még veszélyhelyzetben sem…

„úgy érzem magam, mintha egy másik galaxisba érkeztem volna … furcsa érzés Magyarországról Brüsszelbe jönni, mert itt háborús hangulat, logika és nyelvezet van, itt úgy beszélnek a politikusok, mintha háború lenne ” – persze, ott nincs kihirdetve a veszélyhelyzet…

„Budapest ma fogságban van” – de nem Gyurcsánynak, hanem a „bűnös-város-t” hirdetőnek a fogságában…

„Ez nem egy futballmeccs, amikor drukkolni kell valakinek” – és ő mégis drukkol…

„Nem szabad elveszíteni a tájékozódási képességünket” – mégis elveszti napról-napra, óráról-órára…

„Ez nem egy videójáték” – mégis úgy tesz és játszik…

„mert Brüsszel a Soros-féle hálózat foglya” – ő meg Putyiné…

 

A nyuszika-vicc jut az eszembe:

Nyuszika találkozik az erdőben a medvével, és így szól:

– Képzeld medve, tegnap találkoztam a diszkóban a rókalánnyal. Az egész estét végig táncoltuk, és miután hazakísértem, bevitt a hálószobájába és azt mondta: Nyuszikám, mindenem a tiéd! Medve hallod, ha ott lettél volna, még a hűtőt is el tudtuk volna hozni!

2024. 03. 22. péntek

MÁR TUDJA!

„Orbán Viktor már tudja, kit szeretne köztársasági elnöknek” – írja az index.

A korábban megbukottakról is tudta, mégis akarta azokat a bábukat.

 

A vicc ugrik be:

Három örömlány ül egy kávézó teraszán, amikor odalép egy rendőr és megszólítja az elsőt:

  • Magának mi a foglalkozása?
  • Én kérem matematikus vagyok, négyzetre emelem a szoknyámat, összeadom magam az igazgatóval és kivonom magam a termelésből.
  • És maga? – fordul a másodikhoz.
  • Én agronómus vagyok, vándorlok melegágyból melegágyba.
  • Hát maga? – kérdi a harmadiktól.
  • Jelentem biztos úr, én is kurva vagyok, csak nem tudom ilyen szépen kifejezni magamat.
  1. 02. 21. szerda

(Kép: index alapján)

MI KELL MÉG?!

Még egy Kaleta, akit haza kell menekíteni?

Egy újabb köztársasági elnöki kegyelem egy „erdélyi”-segítőnek?

Egy következő „selyemzsinór”-küldés egy másik miniszternek?

 

Egy püspök, akit „baráti hűség köt a miniszterelnökhöz és aki visszavonul „néhány hétre imádkozni, gondolkodni, olvasni és írni Isten csendjében” már megvan.

Akinek „ennyi” nem volt elég, hogy lemondjon „hivataláról” és tényleg elvonuljon.

Egy miniszterelnök is, akit a HATALMA megtartása mindennél jobban érdekel.

 

És Te, aki egy egyszerű hívő magyar ember vagy, aki fölnevelted már gyermekeidet, talán már nyugdíjba is vonultál; aki érted, de nem akarod érteni a POLITIKÁT, mert aggódsz a dolgozó gyerekedért, nem tüntetsz, nem nyilvánítasz véleményt, nehogy baj legyen: TE MIT GONDOLSZ, mi kell még?

 

„A pokol első, második,

harmadik, negyedik köre,

majd az ötödik, hatodik

és végül is a legutolsó.

 

Itthon vagyok.

Engedd, hogy lepihenjek

és meggörbűlve elaludjak végre,

hiszen itt is jelen vagy.” (Pilinszky János A pokol hetedik köre)

 

  1. 02. 15. csütörtök

(Kép: Balog Zoltán oldaláról)

VARIÁCIÓK EGY TÉMÁRA

  1. „AZ UTOLSÓ ÓRA”

 

Tegnap háromkor elindultam a Rózsavölgyi Szalonba: „Az utolsó óra” darabra volt jegyem.

Így „nem” láthattam/olvashattam arról a másik „utolsó óráról”.

Vajon ki írta azt a darabot?!

Az dráma, komédia volt?

Nem tudhatom: még nincs vége…

 

Jordán Tamás és Alföldi Róbert nagyot játszottak! Nem is a Szervita téren voltunk, egy könyvesbolt-szalonban, hanem ott, abban a lakásban-szobában, abban az utolsó órában, a háború küszöbén, két ember éles, mégis egymás tiszteletén-elismerésén, nem megalázásán alapuló vitáján az élet megválaszolhatatlan és mégis örökké fölteendő kérdéseiről, az ember mulandóságáról és mégis örökkévalóságról. És persze az emberi viszonyokról, kapcsolatokról, szexszualitásról, az ember botlásairól is. És hol van ebben Istennek helye-szerepe? A tudomány mindent meg tud válaszolni? Tényleg „csak azt tagadhatjuk, aminek tudatában vagyunk…”, még abban az utolsó órában is? Akkor lesz megnyugvás? És ha nem lesz?

Nem lesz. Hogyan is lehetne?! Hisz’ nemcsak Freud, mi is egész életünket „intézményekben” töltjük/töltöttük, „mindegyiket zsarnokok vezették. Azzal a meggyőződéssel, hogy ők tökéletesebben látják a világot, mint az alattvalóik…”

Utána lassan sétálunk a Petőfi Sándor utcában, már a kocsiban ülünk, bekapcsolom a telómat: „lemondott…”.

Ő vajon talált megnyugvást az „utolsó órában”?

 

  1. „NINCS EZ ÍGY JÓL – MÉG”,

 

(Google kereső: „novák katalin lemondott” 0,23 másodperc, 335 000 találat)

 

„Nincs ez így jól, Judit! 😢

Mindent köszönünk! 🙏” (Dr. Hoppál Péter bejegyzése Varga Judit lemondása után)

 

„Nincs ez így még befejezve, folytatás?”

 

„Nemongyá’ le, lécci”

 

„Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott … Az őket képmutató módon támadó baloldalt ugyanis még ma is az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki 2006-ban lovasrohamot vezényelt a honfitársai ellen és egy zsidó családtól ellopott villában él…” (Fidesz)

 

„Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba…”

 

„Kiállok Novák Katalin mellett”

 

„Isten, áldd meg a magyart! Mert a TIÉD az ország, TIÉD a hatalom és TIÉD a dicsőség.”

 

És akkor ki/megnevezte a következő marionett-figuráját…

  1. 02. 11. vasárnap

ORBÁN – NOVÁK – BAYER – ELMARADT ÜLÉS – ORBÁN

Csak az elmúlt órák-napok hírei.

Rólunk.

Ne legyen kétséged: aki olvassa/olvasta a „MAGYAROK”-ról fog beszélni/beszélgetni, nemcsak róluk.

Megint adtak fentnevezettek a xa@nak egy pofont (Orbánt még egy kávéra se hívták; Novák úgy kussol az alezredes „elvtársával” a kegyelméről, mint a kutya, aki kolbászt csent a kamrából; Bayer újra hozza mocskos „formáját”; a Fidesz parlamenti képviselői továbbra is vállalják a vállalhatatlant; mindezek mögött Orbán elutazik Budapestről Sopronbánfalvára „haknizni” egy jót): de ne legyen kétséged, ezt is mi kaptuk.

Ma éjjel biztosan nem alszik az agytröszt.

Én sem.

Hazajött néhány napra Londonból a szeretett rokon.

Aki már nem itthon él.

Mert évekkel ezelőtt döntött.

És nem ért minket…

Lehet egyáltalán minket érteni??!

  1. 02. 05. hétfő

STIRLITZ MÉG MINDIG

Mint már azt mindenki tudja: Orbán megszavazta, aztán „kiharcolta”, aztán mondott még valamit a magyarok pénzéről.

 

Stirlitz jutott az eszembe:

Stirlitz benyit Müller irodájába. Egyenest odaáll Müller elé, és azt mondja neki:

„Obergruppenführer, nem állna be a Szovjet hírszerzéshez? Jó a fizetés!”

Müller megdöbbenve mered Stirlitzre, aki folytatja:

„Bocsánat, nincs egy aszpirinje?”

Stirlitz tudta, hogy az emberek csak a beszélgetések végére emlékeznek.

 

Te is?!

  1. 02. 03. szombat

NYÍLT LEVÉL

NYÍLT LEVÉL

a két és félmillió(?) Fideszre szavazóhoz,

a konzultációs levelet megválaszoló másfélmillió)?) állampolgárhoz,

a Fidesz-hatalom kegyéből felelős beosztásban dolgozó gondolkodókhoz,

a mindezt tudomásul vevő szülőkhöz, rokonokhoz, megértő barátokhoz

 

Orbán Viktor megint BECSAPOTT Benneteket, hónapokon át bíztatott-tüzelt, óriás-plakátokon üzent minden MAGYARNAK(?), aztán (kávé nélkül) gyorsan mégis megnyomta a zöld gombot: a magyar miniszterelnök – a többiekkel együtt – megszavazta-jóváhagyta „a további 50 milliárd eurós támogatási csomagot Ukrajna számára az EU költségvetésén belül”.

Azóta – külügyminiszterével kánonban – azt hazudja Nektek, hogy „KIHARCOLTUK!”: a Magyarországnak járó források nem kerülnek Ukrajnába – mikor erről nem is volt szó.

Hazudik tovább, nem rezzen az arca, a szeme sem: mindezt a ti hátatokon, károtokra teszi.

Tegnap kiderült, hogy gyermek-családbarát Köztársasági Elnökasszony kegyelmet adott – aztán (meg)magyarázgatta is – egy pedofil bűnös tettestársának, miközben mesekönyveket csomagolnak-„börtönöznek” be könyvesboltokban, nehogy a gyerekek nemváltó műtétet(?) kezdeményezzenek.

Közben

  • a békepárti magyar kormány katonákat toboroz, haderőt fejleszt, büszke arra, hogy egyre többet költ – az egyre eladósodottabb állami költségvetésből – fegyverkezésre és már – legalább ebben – nem az utolsó helyen áll Magyarország,
  • Bayer Zsoltot „álló tapssal” fogadja közönsége, aki látszólag „iszonyodik” nagyapjától, valójában egyetért és büszke arra, hogy „Hát így” védik és ajnározzák,
  • a magyar, rendszeresen fodrászhoz járó külügyminiszter elárulja „mi a garancia arra, hogy a magyar gazdaság növekedési pályán maradjon”, miközben még rá se léptünk arra a pályára,
  • ötmilliós fizetése ellenére a magyar miniszterelnök egyre csak szegényedik, szegényedik: legalább is papíron, vagyonbevallása szerint,
  • „Szerintem Öcsi bácsi is büszke lenne ránk”!

 

Mindenütt hazugság.

És Ti mégis láncot hordtok?!

Továbbra is?

 

  1. 02. 03. szombat

A STATISZTA ELJÁTSZOTTA: „A BELEEGYEZETTET”…

Hátul volt a helye.

Az utolsó sorban.

Mert – az eddigi, a korábbi referencia szerepeiben – ennyit produkált.

De legalább fölért-fért a színpadra (ahova a többiek fölsegítették).

A lámpafénybe.

„Becsülje meg, játssza el nyugodtan: csak semmi kapkodás, pánik”.

A rendező ezt magyarázta neki.

Hogy a kórussal énekeljen.

Azt is mondta.

De ha nem akar, csak tátogjon.

Együtt a többiekkel, a statisztákkal.

Akkor róla is szólnak majd a kritikák-hírek.

 

De persze ő többet akart.

Az nem lehet, hogy ne ő legyen a böllér.

Akinek csak a vért felfogó lábas jut.

Mikor „több mint 1 millió 500 ezer ember” 99 százaléka böllérnek választotta.

Az „évi rendszeres találós kérdések” megválaszolásakor.

Hát előrejött.

A színpad legelejére, közvetlenül a súgólyuk mögé.

Nem, mintha érdekelte volna, mit súg neki a súgó.

Aki neki súgott, az messze volt.

Előrement.

Mint egy „utcai-harcos primadonna”.

Úgy billegett a bő gatyájában.

De nem volt előtte senki, akinek a kacsójához hozzá imitálhatta-dörgölhette volna az orrát.

„Fenséged nagyon jó kórus.” – rebegte-súgta a lyukból remegőn az idegességtől a súgó.

Akkor állt meg.

Hirtelen.

„To be, or not to be: that is the question” – mennydörögte rekedtes-lágy hangján.

Aztán levonult a színről, miközben Varga, Gulyás, Szijjártó, Bayer, Lánczi, Dzudzsi és Kósamama vörösre tapsolta tenyerét.

  1. 02. 01. csütörtök

EZT MOST NE OLVASD EL…

Mostanában – már – lassan olvasok: a szemem sem a „régi”, meg állandóan elkalandoznak a gondolataim, azonnal képekké, emlékekké formálódnak az olvasott szavak-mondatok, rögvest megjenek-megjelenünk, adaptálódunk a leírtakban. Persze ehhez „jó” könyv kell – azok meg vannak „dögivel” nálam, ott sokasodnak a könyvespolcaimon, íróasztalomon, az éjjeli szekrényemen, még az ágyam mellett is a földön, aztán már újra és újra a kezemben, alig győzöm „idővel” („fenékkel”).

Most éppen Pamukot gyűröm (leteszem-fölveszem): „Lám csak, megint a szokásos témához értünk: a bácsikámhoz meg a trónörökösökhöz” olvasom Pakize szultána mondatát férjéhez és máris elindulnak a(z asszociációs) gondolataim rólad meg az Orbánról, aki „még” nem is SZULTÁN (biztosan kinevezetten nem is lesz „az”, csak gondolja magáról, hogy „az”); a „tanácsodról”, hogy minek foglalkozom mindig vele, az ellenzékével kellene inkább; „miért is jut mindenről ő az eszedbe”?!

 

Ahogyan Pamuknál „A pestis éjszakái”-ban is történik: egy isten háta mögötti kis szigeten, talán valahol a Földközi tengeren kitör a pestis-járvány, Isztambulból küld a Szultán orvosokat, járvány-szakértőket, hogy akadályozzák meg a terjedését, mentsék, ami menthető; a Szultán ugyanis reformpárti, fejlődést-átalakulást akar (persze korlátok között, a hatalma az első); a nyugat felé is jelezni akarja, ő bizony már sikerrel „használja” a legújabb eszközöket-módszereket, de a szultáni kiküldöttek közül többeket megölnek; a járvány meg terjed, csak terjed tovább; már a börtönök is „csurig” újságírókkal, megmondó-emberekkel, mert fecsegnek-locsognak a terjedésről, ami a pasa (a helyi SZULTÁN) szerint a terjedés (fő)oka(!); akkor történik, hogy Pakize szultána, a szultán testvérének a lánya és a férje Nuri doktor beszélgetnek, amiben Pamuk is „részt vesz”, fölidézi: „Ha valaki feleségül vett egy szultánlányt, a násszal tagja lett az uralkodó családnak, s jó eséllyel mindinkább olyan életet kezdett élni, mint a semmittevő és felelőtlen oszmán hercegek. Nuri doktor soha nem akart felhagyni az orvoslással, de valahol érezte, hogy bármit tesz, előbb vagy utóbb rá is ez a sors vár, és kénytelen lesz igazodni a szultánfiak felszínes és ostoba szokásaihoz…”, hiszen „pasa” rangot kapott azonnal, udvari hivatalt (ahol nem volt semmi dolga), magas fizetést is, „nyári lakot” a Boszporusz partján – kellhet ennél több?

 

Ugye, nem történhet másképp?!

Pamuknál se, most se – nem is történik másként, hát ezér’ jut mindig eszembe a „STULTÁN”.

 

A „család” tagjai érinthetetlenek, a „mindenek” fölött lebegnek: a „ne mi nyerjük a legtöbbet” kimondásakor, a Haris közi lakás „furcsa-érdekes” cseréjekor, a Tokajban vásárolt-megszerzett szőlő-ültetvényes esetében, a Svájcban tanuláskor, a gázszerelő haver („családtag”) közbeszerzéseikor, az adriai nyaralásokkor, a kinevezések eldöntésekor, a háziorvosi ügyeletek átszervezéskor, az én elhalálozásomkor…

 

Pedig „csak” Pamukot olvasok éppen, most ugyan leraktam a könyvet, mert ciripelt a gépem: „Templomölelésre vitte iskolaidőben a diákjait egy iskolaigazgató Fidesz-képviselő Székesfehérváron” olvasom a hírt és nem is csodálkozom.

Hisz most ez se történhetett másként…

  1. 01. 21. vasárnap

ÜGYELET

Nem vezetett eredményre a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ügyeleti rendszer miatti „hergelése” – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csütörtökön az MTI-vel, a HÍRT!

Aztán a HVG-ben: „Megszűnik a háziorvosi ügyelet Pomázon, a beteg gyerekekkel 40 kilométert kell majd utazni”…

„Világ proletárjai egyesüljetek”, ugrik be a jelszó, ami mára „MAGYARORSZÁG BETEGEI HERGELJETEK” suttogássá szelídült.

„A nemzeti konzultáció bizonyítja, hogy az „ezeréves magyar nemzet” megmarad” – harsogja közben a fülünkbe a „még soha nem hazudott” „postás”-sá vedlett utcai harcos, aki az „inflációt is letörte”, aki „aggódik a nyugdíjasokért” (is), ahogy a beteg gyerekekért is…

Szerintem a „Móricka viccek” jobbak…

  1. 01. 19. péntek