A mai éjszakám csodás volt: velem volt Rózsi is, a gyerekek is ott szaladgáltak körülöttünk, Blöki, a tacskónk felejthetetlen volt, ahogy ugrált és vakkantgatott, abba sem akarta hagyni, a legjobb Rózsi puha, selymes keze volt, ahogy megfogtam – gondolta reggel, amikor fölébredt a HÉV megálló mellett a parkban a padon és összecsomózta csomagját.
2019.02.10. vasárnap
Beszélgetni kell Velük.
Nagyon sokat beszélgetni.
Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.
Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!
2019. 02. 09. szombat
(képzelt riport)
Tegnap este rég nem látott botrány rázta meg a pesti Vígszínház Charlie Chaplin: A diktátor című előadását. A telt-házas darab botrányos körülmények között, rövid időre félbeszakadt, a kivezényelt rendőrök kimenekítettek egy nézőt a színházból!
A világhírű mű, amelynek Magyarországon színpadra állítását a Chaplin család elsőként engedélyezte a rendezőnek, egy csetlő-botló zsidó borbély és a diktátor bohózata, drámája, amelyről Chaplin később azt nyilatkozta: „Ha tudtam volna a német koncentrációs táborok borzalmairól, nem csinálom meg a Diktátor-t, nem fogom tréfára a nácik gyilkos őrületét”. De a történet idején még „csak” alakulgat, formálódgat, próbálkozgat – a később sorstalanságba torkolló, emberi szavakkal leírhatatlan – iszonyat. Még Ausztria megszállása előtt vagyunk, de már túl a berlini olimpián…
A szegénység nyomora már élesen sikít és az őrület is tombolva követeli a magáét, a téboly már a borbély üzleteken belülre is betör, a szorongás emberből emberbe szalad. Minden a szemünk előtt „bomlik virággá”, válik valóvá, mintha nem is színházban lennénk. A szarkasztikus humor, a bohóctréfák, a túlzó ellenpontozások elgondolkodásra késztetik és – a tapsolással, nevetéssel – be is vonják, szereplővé teszik a nézőt.
És ezt boldogan, önfeledten vállaljuk is.
Hiszen színházban vagyunk!
És akkor elérkezünk a híres földgömb jelenethez, amikor is a diktátor – Herr Spejz látomásától fölhatalmazva, fölajzva – boldogan ölelgeti a földgolyóbist, elkezd játszadozni vele, hiszen már az övé, labdázik, kidobja a nézők közé, akik társai lesznek a komédiázásban, játékosan is megerősítik őt hitében, hogy tényleg az övé; hiszen ugyanúgy, mint ő önfeledten ütögetik, lökdösik a földgolyóbist, ami ide-oda röpköd tehetetlenül, a diktátor már kéri vissza a játékszert, amikor egy hang belehasít az önfeledt játszadozásba: NE ADJÁTOK VISSZA NEKI!
És akkor egy pillanatra elszáll az angyal a színházból, a hályog lehull a szemekről, megáll a levegő, a zenekar abbahagyja a zenét, Mihály Gábor reptetés technikus a szívéhez kap…
És akkor elszabadul a pokol!
Mit pofázol, büdös zsidó, húzz az anyádba rohadt Soros-ügynök, zavarjátok ki a helyéről, üssétek, hisz ez is egy borbély – hallatszik mindenfelől és lendülnek a kezek, röpülnek műsorfüzetek, csattannak a bársonyszékek, pufogás, sikoly és akkor fölgyulladnak a fények, eltorzult arcok mindenütt, üldözők és üldözöttek … és akkor fölzúg a sziréna, kivágódnak a nézőtéri ajtók és beözönlenek a rendőrök és bilincsben elvezetik a „NE ADJÁTOK VISSZA NEKI!” bekiabálót.
Az előadás rendben befejeződik és a vastaps még hosszú percekig zúg, a színészek boldogan learatják a sikert, ifj. Vidnyánszky Attila megtörli izzadt homlokát, Lukács Sándor Grúber ura bizonytalan, hogy visszamenjen-e fogadni a tapsot, Hajduk Károly Herr Spejze gúnyos arccal néz a tömegre: az enyém vagytok!
A tudósító csöndesen kibotorkál a ruhatárba és nem tudja, mit írjon…
2019. 02. 07. csütörtök
Elfogtunk egy (képzelt) levelet:
ROGÁN ANTALNAK
a legfőbb propagandaőrnek,
HELYBEN
Kedves Anti!
Már Arisztotelész is arra tanított, hogy a propaganda (régiesen: meggyőzés) „arra szolgál, hogy útba igazítsa azokat, akiknek a felfogó képessége korlátozott”. Cicero tudományosabban igazította el követőit: elkápráztatás, tanítás és hatás kell, azaz a figyelem fölkeltése; egyszerű és világos érvelés; erősebb érzelmi hatás, mint racionalitás kell! Goebbels modernizálta ezeket a téziseket és megfogalmazta a legújabb kori propaganda legfontosabb elemeit:
(Minden, amit tudni akart a propagandáról Bacsárszki Ágnes MEDIA 2.0 BLOG)
Engedd meg, hogy szerény javaslataimmal hozzájáruljak nemes munkátok eredményesebbé tételéhez. Kezdeményezem, hogy az 1914-19 közötti időszak propaganda tevékenységéhez hasonlóan éljetek az utcák, intézmények – aktuális politikai céljainknak megfelelő – átnevezésének a lehetőségével:
Csak kis odafigyelés, egy kis kormányzati rásegítés, pénz és már újabb fronton nyerünk!
Ölellek: (olvashatatlan aláírás)
2019. 02. 06. szerda
„Vasárnap rendkívüli ülést tartott a kormány, ahol a miniszterelnök előterjesztésére elfogadták a Kormány 11111/2019. (II. 31.) Korm. határozatát, az „Új Nevekkel és Új Civilekkel a Milyenek az igazi magyarok” pályázat támogatásának a biztosításáról (Felelős: pénzügyminiszter, Határidő: azonnal), melyet azóta a mAGYAR kÖZÖNY-ben ki is hirdettek.
Az ülés után a miniszterelnök rendkívüli rövid tájékoztatást adott az összesereglett előzetesen gondosan meghívott (M1, Echo, Hír, Nemzeti Sport) újságíróknak pályázata céljairól és a várható előreláthatóan nagy sikerről: „Mi magyarok mindig is tudtuk itt a Kárpátok közti csodaszép medencében, hogy a nemzet neveiben él, az emberek a nevekhez igazodnak, ezért kezdeményeztem, hogy a multikulturális, hablatyolós nevek helyett ízes magyar nevek virítsanak az intézményeink, szervezeteink aranytábláin. Erre a pénzügyminiszter úr – nem kis noszogatásomra, de boldogan – előteremtette a pénzmagot is, s remélem, hogy a külügyminiszter úr is hasonló jó munkával kikuncsorog majd jelentős uniós forrást is. A lebonyolítással nem kisebb tekintélyt bíztam meg, mint Felcsút volt első emberét, aki gázszerelésben is jártas és az a tudás is nagy segítségére lesz majd. Szép Karácsonyt vagy Puzsért, Boldog Új Évet, Farsangot és Jó Focit kívánok.”
Alighogy megjelent a pályázati kiírás, máris beérkeztek a pályázatok az ismert helyekről és a hétfői Posta-nyitásra már az eredmények kihirdetése, a pénzek fölvétele és elköltése is megtörtént.
Az alábbiakban ismertetünk néhány pályázatot (a többit majd perelje ki az Átlátszó, a TASZ, a Transparency International, meg a többi sorosista intézmény, előreláthatóan 2032-ben megkapják majd a listát):
Az utca és intézmények nevei átnevezésére érkezett javaslatok még elbírálás alatt vannak, kiszivárgott hírek szerint sikerre számíthatnak a Rogán-körút, a Lázár-Főutca; a Pintér-Ludovika elnevezések.
Lakossági Konzultációs Levélben keresik meg az embereket (előreláthatóan csak a nyilvántartásban szereplőket), hogy nyilatkozzanak: a ma él legnagyobb magyar nevének méltó szerepeltetésére.
2019. 02. 05. kedd”
Esteledett.
Végre túl volt már mindenen. Az egész-napi roboton, a főnök gúnyos beszólásain, ugratásain, a rohadt-bűzös reggeli-esti tülekedős buszozáson is.
Az asszony elétette a vacsorát meg a sört, a kaját gyorsan betömte: az ízét sem érezte, aztán fogta a sörét és belezöttyent, nem is, inkább beleroskadt a foteljébe és lerúgta a papucsát. Ma nincs meccs a kur@a életbe, mi a fa@omat nézzek – hörpintett a sörből, majd jólesően böfögött egy nagyot.
Unottan fölvette a távirányítót és elkezdte nyomkodni: M1, M2, M3, M4, DUNA, M5 ugrottak föl egymás után egyik pillanatról a másikra: migráns, Soros, fölrobbant, Gyurcsány – villantak a képek egymás után.
Megint a sörért nyúlt, de azért közben tovább nyomkodta a gombokat.
Az a hülye főnök, állandóan őt ba@ogatja, hogy miért nem talál mást – gondolt most a napjára, mindig őt pécézi ki, pedig soha nem támasztja a lapátot, csak egyszer megy brunyálni, míg a többiek óránként mennek arra az undorító mozgó-klotyóra meg staubozni. Na, itt meg lökdösik a golyókat, mi szar ez, gyorsan tovább nyomta a képet. Az Ali is milyen marha volt ma, kiásta azt is, amit nem kellett volna, aztán vele hőbörgött, pedig előre szóltam neki, hogy ott nem köll. Na, itt legalább megy a bunyó, állította meg a kép-görgetést egy pillanatra, de hamar vége lett a verekedésnek, hát tovább ment.
Hüvelygomba elleni – na húzzunk innen gyorsan, mi vagyok én, hogy ezt nézzem, mennyibe is kerül ez a szar, a sör is elfogyott.
A lábát fölrakta az asztalra, veszed le onnan a büdös lábadat, hallotta most az asszony hangját sivítani, inkább hozz még egy sört!
…
Holnap megint kezdődik minden elölről.
2019. 02. 05. kedd
Maga elé sem nézve, bandukolva vezette a kutyát, az boldogan rohant előre és vissza, előre és vissza. Aztán mintha megérzett volna valamit, hirtelen megállt, leült a gazdája elé és nem mozdult. Hát te is érzed? Nincs baj, menjünk.
A kutya akkor már nem rohant előre…
2019. 01. 31. csütörtök
Penészesen, rosszkedvűen, düledezve bámulják a házak a sártengerrel borított utcát. Repedezett cserepeiken keresztül az eső vigasztalan csöpög le a szobába, a víz – tócsába gyűlve – várja a fölmosórongy simogatását.
Az asszony egyik kezével megkavarja a levest a fával égő sparhelten, a másikkal rosszkedvűen rángatja tovább a bölcsőt.
2019. 02. 01. péntek
Azonnal kiszúrta a buszmegállóban, talán ahogyan a sálját szorosabbra húzta a nyaka köré az orkánszerű szélben: megvan, Ő az! De a lány tudomást sem vett róla, mást szeretett még hét évig.
Tegnap megszületett az első ükunokád, öreglány – ébresztette és lágyan megsimogatta.
2019. 02. 03. vasárnap
Meglibbent a függöny, de az is lehet, csak gondolta; fázósan megrázkódott, de most nem bánta; hirtelen meghallotta szíve dobbanását is, vagy ezt is csak képzelte; a lámpa az íróasztalán unalmas-sárgán világította meg az üres papírlapot.
74 évvel ezelőtt apja vagonja ekkor már nem robogott Auschwitz Birkenauból Németországba…
2019. 02. 04. hétfő