(még egyszer)
„Itt érdemes megemlítenünk, hogy a „forradalom” egyik alapszabálya természetesen éppen az, hogy olyan dolgok is megtörténnek, amelyek korábban nem történtek meg, vagy amelyekről korábban senki még csak álmában sem gondolta volna, hogy megtörténhetnek.” (Orhan Pamuk)
Mész az utcán, megbotlik melletted valaki, még csak oda sem nézel, baktatsz tovább; föllépsz a villamosra, lehuppansz az egyetlen üres székre, még csak körül sem nézel; beérsz az irodába, fogaid közt odalöksz egy „jó napot”-ot az asszisztensednek, akinek vörösek a szemei a sírástól, mert éjszaka meghalt az apja, de nem törődsz vele, nyugodtan hozzáfogsz a munkához – a politika meg végképp nem a te ügyed, gondolhatod és elfordulsz.
Hát lopnak-csalnak-hazudnak rendületlenül és tovább: barnulóban a világ.
Te csak éled tovább az életed: úgy se történik semmi – hisz’ úgy sem történik semmi.
Most történt!
Százötvenezer ember néhány – nem politikus – tisztességes, a fejét „nem elfordító” és a cselekvést is vállaló influencer hívó szavára megtöltötte a Hősök terét: megijesztette a „dicsőséges nagyurak”-at, megrengette Magyarország „gránitszilárdságú” intézménye alapjait képező álszentséget-hazugságot, megkérdőjelezte az egyik legfőbb méltóság és kinevezett állami hivatalnok(ok) szavahihetőségét.
Ez még nem az volt, amire „korábban senki még csak álmában sem” gondolt volna, de a Hősök terén nem volt krumpliosztogatás, nem voltak lengyel-székely bértapsolók, nem volt korlátlan közpénzeső, „csak” őszinte véleménynyilvánítás.
Odakint már nemcsak szörnyek járnak…
- 02. 20. kedd