Fölhívott: igyunk meg egy kávét.
Féléve nem találkoztunk. Azelőtt együtt dolgoztunk. Véleményünk a világról egyezett. Aktívan segítettük a baloldali, liberális kormányokat. Ő inkább liberális, én inkább baloldali nézőpontból. Mindkettőnket kirúgott az új kormány. Én nyugdíjba kényszerültem. Ő vegetál, nincs munkája. Gyerekei vannak, lakástartozás szorítja. Még nem éheznek, még nem lakoltatták ki Őket.
Én sportosan, Ő öltönyben: kérni jött. Kérdezi: mi van itt. Tudok-e segíteni. Magamon se. Hiába minden: egyetem, szakmai tapasztalat, bizonyított múlt, barátok. Izzad. Zavarban van. A kávéscsésze zörög a kezében a tányéron. Nincs mentség. Most akkor mi lesz.
Hátha sikerül a Matolcsynak – mondja végül. Valamiben hinnem kell!?
Normális vagy? – kérdem, inkább magamtól.
Sajgó, menekülő néma csönd.