Választás?!…

4 Flares Filament.io 4 Flares ×

10653794_10152674817343467_1806772795329601659_nMa az isiben röpgyűlést tartottunk a baloldalon ülők a padon. Ennek az volt az oka, hogy közeledik a választásnak a nagy vagy kicsi napja, és mi még mindig nem tudjuk: ki legyen az, akit igazán nyakon akarunk önteni egy vödör vízzel. Mert jelöltjeink, akik meg akarnak fürdeni, szép számmal vannak. És majdnem mindegyik köti az ebet a kapához, bár úgy kapálni se nem lehet. Szóval ez így nem mehet(ne) tovább, és ezt el akartuk dönteni egyszerre és mindenkorra. És ezért összetrombitáltunk egy egyeztető háttérmegbeszélést az első padokba, mert így is, úgy is sajtónyilvánosságra is vágytunk, nem is olyan titokban. Először az is gond volt, hogy ki dobolja össze a bandát, de szerencsére egymás mellett ültünk a padokban (az ofő által így kijelölve), ezért dobszóló nélkül is hozzá lehetett fogni az egyeztetőhöz, csak a szünetben nem kellett kimennünk a folyosóra bagatellizálni a helyzetet. Meg se nem vártuk, hogy a viktoriánusok kimenjenek az osztályból, nem baj, ha látják és hallják, hogy mi milyen tökösek is vagyunk egyet nem értésileg. Így legalább irigykedhetnek, hogy nálunk milyen jó viták és veszekedések zajlanak, még sértésileg is. Szóval azzal kezdődött a megbeszélése a vitának, hogy a Magyar Gyuri azt mondta, hogy ő megkérdezte a nézőpontos szavazat elő-értékelő gyerekeket, hogy mondják már meg neki, hogy ki a legszebb a világon, ahogyan a magyar mesében is írják. És ők azt látták a tükörből visszanézve, hogy a Lajoson áll legjobban a bajusz-kötő. Többen névtelenül kérdezték a Gyurit, hogy ezek a nézősök nem-e véletlenül a viktoriánusok háttér-megalapozói-e, mert akkor foncsorozott lehet az a tükör, és nagyobbnak mutathatja a Lajos bajuszát is. De a Gyuri erre azt mondta, hogy nem érdekes a tükör, mert ő úgysem állna a vödör alá zuhanyozni, és most ez egy jó apropója az ő visszatáncolásának arca vesztesége nélkül. Erre mondta a kis-Falus, hogy már neki is, meg a lovának is, a kutyájáról nem is beszélve sok volt a vödörből, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba, meg a Lajosra és vigye a vödröt tovább a Lajos. A Bodnár Zoli ezzel szemben azt sipákolta, hogy nem úgy van az, mert a választás akkor választás, ha ő is indul, még ha a Fodor Gabi azt is mondta annak idején, hogy a legfontosabb az összefogása mindenkinek, aki őket támogatja. A Szigetvári Vitya erre azt búgta a fülekbe, hogy megértik az idők szavát, meg meghallják a fanfárokat, úgyhogy akkor ők is mennek a lecsóba, mert most már akkor nemcsak a kis szocik jelöltjét tudták annulálni, hanem a sajátjukat is, ami világcsúcs legalább. Közben a Tarlós a háttérben jókat röhögött, meg a többiek is, de ez most nem érdekes. Meg aztán az se, hogy az osztály fele nem tudta eddig, hogy kire szavazzon, de legalább ezután se fogja tudni. A Gréczi Zsolti is szót kért és kapott, de már senkit se nem érdekelt, hogy mit akart mondani.
Akkor a Tamás Gazsi meg a Robi összehajoltak a pad fölött, hogy őket már ez az egész marháskodás, ba@akodás nem érdekli, csak az osztály felét sajnálják, de nagyon…

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 74.

4 Flares Twitter 1 Facebook 0 Google+ 3 Email -- Filament.io 4 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük