Ma megint leültünk a pad balszélére nagyokat hallgatni meg dumálni a helyzetről. De nemcsak hallgattunk. Sajnos. Elkezdtünk veszekedni, ahogy már korábban is tettük ezt, az elöljáró-választások után ízibe. Ezt mi úgy hívtuk, hogy tiszta víz-öntés a pohárba elemzésileg a helyzetet. Ez abból a szempontból jó buli, hogy mindenki mondhatja a magáét, meg amit csak akar, úgyse nem figyelt rá senki balhéilag. Meg ez olyan jó mutagatósdi, meg erőnek fitogtatása, de többre se. Nem baj. De legalább még történik valami, ha nem is a szennyes kimosása csak a kiteregetése. Úgyis mindenki azt mondja, hogy le kell írni a baloldalt a padokról, hogy csak jobb oldala legyen, bár ezt még elképzelni se nem tudom, hogy azt hogy lehet megcsinálni. De hát majd megnézem a királyi tv-ben, meg elolvasom nemzeti híroldalakon.
Szóval ment minden, mint a karika vagy ostorcsapás a veszekedésben. Hogy ki kezdte, aztán ki folytatta, arra már nem is emlékszem, de azt hiszem, nem is volt lényeges. A veszekedés arról szólt, hogy miért olyan kevesen dobtak be papír fecnit az urnába, amit az ofő kirakott a tanári asztalra szavazásból kifolyólag. Meg hogy miért nem értettek meg, a sehova nem húzok, a se nem viktoriánusok, se nem a pad balfelén ülők, hogy most miért lenne fontos papír fecnit dobálni az urnába. A Niedermüller Peti például nekiment a Krémer Ferinek, hogy nem érti: miért nem szavazott, pedig az kutyakötelessége lett volna mindenkinek, még a kutyáknak is. A Feri higgadtan osztotta ki a Petit, hogy „A mai demokratikus ellenzék nem képviseli az alternatívát a diktatúrával szemben”, csak nagy a duma és semmi több. Ő például azért nem szavazott a hétvégén, mert diktatúrával szemben nem lehet pisálni, még szélcsendben sem, mert akkor mi is olyanok leszünk. És erről miért nem akartak beszélgetni a szavazás előtt érdemben se egyikük se nem. Mert nekik nem lett volna szabad csak „a saját pártjuk nyereségével törődni”, ráadásul a többi demokratikus párt rovására! Meg aztán: „Ugyan miféle eredményt értetek el vasárnap a diktatúrával szemben?”, mert ő sem hiszi, hogy a nem szavazással elért valamit, de legalább érzékeltette a szembenállását, ami se nem semmi sem. És ez nem passzivitás, mert otthon legalább jól össze tudott veszni a húgával, hogy ki menjen el a kutyával sétálni. Erre a Feri, a Niedermüller azt felelte, hogy inkább arról beszélgessen a Feri tanulmányilag, mert ehhez aztán tényleg ért, hogy „mi történt a magyar társadalommal, a magyar társadalomban, miért van az, hogy a választópolgárok egy nem elhanyagolható része nem tekinti diktatúrának azt, ami ma Magyarországon van, miért fogadja el és támogatja a diktatúrát”. Mert ti sem mondjátok, hogy nem az – felelte a Feri, és nem is beszéltek a „társadalom” fejével, hogy miért lenne jobb, ha ti jönnétek.
Na és ez így ment a becsöngetésig.
És most a Robi se nem tudott mondani semmi okosat, csak annyit, hogy ha már alágyújtottunk, várjuk meg, amíg fölforr…

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 78.