Nem nagy dolgokat.
Csak olyan egyszerű, megélhető, széppé, érdemessé tevőket.
Hiszen nem olyan nagy dolog nyugodtan élni. Miért lenne különleges: biztonságot tudni.
Hogy érdemes. Együtt lenni veled, meg vele is.
Hogy itthon maradj, hogy ne menj el. Hogy kifizetődő legyen visszajönnöd.
Tudni, hogy lesz mit enni, inni. Hogy nem kell majd fázni. Neked se, Neki se.
Semmiségeket: ha tudok, nem éhbérért, dolgozni. Ha akarok: vásárolni, sétálni, olvasni, szórakozni.
Hogy mindig legyen valaki, akit fölhívhatok. Tudni megbeszélni közös dolgainkat. Tudni, hogy van valaki, aki figyel rám is.
Hogy legyen kit simogatni, ölelgetni. Hogy legyen, ki simogat, ölelget.
Hogy nyugodtan gondoljak arra, amire akarok. Hogy gondolhatnak rólam azt, amit akarnak.
Hogy legyen út. Hogy lássuk az út végét is. Hogy végre elinduljunk azon az úton.
Hogy a politikusok ne lessenek be az ablakomon, ne mondják meg, hogy mikor vásárolhatok, hova menjen az unokám iskolába, mikor kapjak csípőprotézist. Ne ők mondják meg: ki legyen az istenem, ne feküdjenek az ágyamba.
Hogy legyen miért gondolkodnom. Cselekednem. Tüntetnem, ha úgy látom értelmét. Hogy végre figyeljenek rám is. Ránk is. Rátok is. Mindenkire!
Hogy ne legyen magunkfajta meg ’magukfajta’.
Hogy egyre kevesebben legyenek az út szélén, az árok partján. Hogy Ők is fölállhassanak. Hogy nekik is legyen MÉLTÓSÁGUK. Hogy mindenkinek legyen méltósága.
Hát olyan nagy dolgok ezek?!

2014. december 31.