Alapkőletétel…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

miniszterelnok_portreja_szalonna_mozaik_web-444-760x1038– Árpikám, mikor beszélgettettek az Artúrral
– kivel is, Főnök
– hát a Finkelstein barátommal
– ja, vele, hát forró dróton vagyunk, mert őrült erővel folyik a cégalapítás, amit közösen gründolunk
– úgy, ahogy megbeszéltük?
– csak nem gondolod, Főnök, hogy másképpen, mint ahogyan Ti azt megbeszéltétek
– akkor jó, de megint kellene vele beszélnem rajtad keresztül, mert ma már nincs titok itt a drónok korában
– természetesen, mit mondjak neki?
– megint adni akarok valamit a népemnek, amit természetesen én kapok
– ah, erről már beszéltünk, van is ötlete
– mondjad csak „nem is vagy a tanácsadóm” cimborám
– ez jólesett, Főnök
– most jó kedvem van, megvertük a Kecskemétet
– szóval arról lenne szó, hogy Paksnál hidat építtetünk a komákkal, követ majd édesapád szállít oda, meg Baján is ugyanezt tesszük
– ezek briliáns ötletek, Istvánt, tudod a vejemet, nem lehetne bevonni, már panaszkodik, hogy még nincs az első 100-ban
– megoldjuk, kellenek oda fények is, amik beragyogják dicsőségedet
– akkor rendben
– aztán itt lesznek a Vizes Világjátékok, ott is le kellene rakni az alapkövet, amit megint csak édesapád szállíthatna
– jó, majd kinézünk egy jó csicsásat, olyan magyarosat
– és akkor majd meg kellene nyitni az olimpiai játékokat is, amit majd mi rendezünk
– nagyszerű, majd idézek a dakotáktól
– azt nem lehet, csak egy előírt mondatot lehet majd elmondani
– jó, majd gyakorolom a következő évi NB1 megnyitóján
– miért, lesz még NB1?
2015. május 17.

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük