Éppen elaludtam, De – mint mindig, elalváskor – még egyszer kinyitom a szemem körülnézni, hogy minden rendben van-e. Ez ugyan hülyeség, mert mi ne lenne rendben: elmozdult volna a szekrény, vagy a könyvespolcon nem könyvek lennének? Akkor is ezt csinálom. Minden este. Mint most is.
És akkor megláttam. A szobában. Benn.
Ott ült a fotelomban Orbán Viktor.
Á – gondoltam, biztos későn nyitottam ki a szememet, és már álmodom is. Amúgy is rossz napom volt, semmisem jött össze, és most ez is. De nem, ez nem lehet rémálom – morfondíroztam tovább magamban, hiszen ott áll az ajtó előtt a Hajdú, a TEK-es védőszekrénye.
Jó estét kívánok – mondta pálinkán erősödött, öblös hangon.
Alig tudtam a zavaromat leplezni. A gyűrött lepedőn feküdtem félmeztelenül, pizsamagatyában, félig már kómában. Most mi a francot kezdjek vele: rúgjam ki, mondjam neki, hogy húzzon a πcsába, üdvözölje a „felcsútijónénikéjét”? Magának is – krákogtam szememet dörzsölve, multikulturális szokásomat megtartva, minek köszönhetem a hívatlan „bevándorlását?
Jöttem konzultálni magához, mert mi kíváncsiak vagyunk mindenki véleményére – folytatta rekedtesen. És maga pont jó konzulens lenne nekem, mert több érzékeny vizsgálati csoportba is beleesik.
Miről zagyvál ez itt össze, milyen csoportoknak vagyok én a tagja, még a Kertbarátok Baráti Kertépítő Nonprofit Egyesületébe se léptem be, akkor mi van – jajongtak a gondolatok a fejemben. Orbán úr, ha segítene és megmondaná: milyen csoportok vermébe estem én bele – kérdeztem udvariasan, hiszen mégiscsak egy miniszterelnök tolta be hozzám a képét, így estefelé a melegben.
Konzultációs célcsoport-vizsgálatot tartunk óriás-plakátos támogatások kíséretében – kezdi a választ a kérdezőbiztos miniszterelnök. Hát, úgy tudjuk, hogy maga többször is lájkolta a Dániel Péter bejegyzéseit, meg szereti a Radnóti verseket is, meg tagja nemcsak az „Élet az ’Átkosban’ miért volt a legvidámabb barakk?”, hanem „A Holokauszt áldozatainak és túlélőinek utódai” csoportnak is – kezdte a válaszát gesztikulálva Orbán. Nem is beszélve arról, hogy alapjövedelem-párti, meg együtt érez a szegényekkel, meg Pikettyt olvas, amit előbb-utóbb be fogunk tiltani. Meg tudunk arról is, hogy maga hisz a liberális demokráciában, meg részt is vett egy csomó tüntetésen, bezzeg a MTV ostrománál nem volt ott – fejezi be átmenetileg a TEK-es alvezér által őrzött személy. És mi most nem erőből, hanem polgári-újjáépítésileg akarunk politizálni, ezért nagyon kíváncsiak vagyunk magára, György – tesz rá még egy lapáttal.
Beszarok – gondoltam, most már egy kicsit dühösebben, de még mindig pizsamagatyában. Mit képzel magáról ez a „Védett személy”, nem vagyok én se közszereplő, se foci-egyesületi tulajdonos, se a Simicska haverja – igaz a Mészárosé se – és mégis, honnan tudja rólam mindezeket az adatokat, információkat Viktor Viktorovics Viktorov – kérdem egy kicsivel emeltebb hangon, és rögtön meg is bántam a kérdést, mert válasz nélkül is tudtam rá a választ.
Az ne érdekelje magát, tudom és kész, nem ez itt a fő kérdés, hanem éppen most akarom ellenőrizni a következtetéseimet – kezdi el az újabb monológját. Mert ismerjük mi magát, nagyon is jól ismerjük a „magukfajtákat”, állandóan dumálnak, meg multikulturálisan jártatják a szájukat, meg az se jó maguknak, ha éhbérért dolgoztatjuk az embereket, hogy kíméljük a költségvetést, meg az se, hogy nem engedtük a pofátlan végkielégítéseket, meg végre közmédiailag szabályoztuk a zemberek zavaros gondolatait, meg megszerveztük a vasárnapjaikat, ezért köszönet jár nekem – zihálja egyre jobban belelovallva magát az indulataiba és csókra nyújtja kolbásztöltögető kezeit.
Na, ennek se lesz jó vége – kezdett el villogni az agyamban egy piros lámpa, az ajtó előtt pedig mozgolódni kezdett a TEK-es szociális védőszekrény is miközben időnként mormogva beleszólt a gégemikrofonjába is. Főkonzultátor, eddig hol volt, amikor kérés és kérdezés nélkül hozott húsba vágó döntéseket, amikor emberek sokaságát rekesztette ki a magyarok közül, amikor golyónélküli lassú éhhalálra ítélte magyarok tízezreit, amikor stadionok építésére, sportversenyek rendezésére fordította sok ezer gyerek reggelijét, ebédjét, vacsoráját – kezdtem kiabálni vele. Mit szórakozik itt velem éjnek évadján – ugrottam ki az ágyból és a lendülettől elkezdett önálló életet élni a pizsamagatyám elindulva lefelé a lábamon.
Éppen azt akartam mondani, hogy „tudja, mivel játsszon, focirajongó”, amikor a feleségem elkezdte rángatni a vállam: mit kiabálsz, öreg, nem tudok aludni…
2015. június 6.