„A kerítés tetején és alján pengés drótot feszítünk ki. A pengék Szerbia felé néznek majd, hiszen az arról érkező migránsok mozgását kell megakadályozni. Ezek a drótok megakadályozzák, hogy a kerítésre másszanak, de arra is alkalmasak, hogy a mászóknak sérülést okozzanak. De nem a sérülés okozása a cél, hanem a migrációs mozgás megakadályozása.”
Nem szégyelljük. Nem titkoljuk. Kérkedünk vele. Meghívjuk a sajtót. Ország-világ tudomására hozzuk. Hiszen ez a mi országunk, a mi földünk, a mi földrészünk. Meg kell védenünk. Most nem a román, a tót, a szerb, a horvát, a szlovák és még ki tudja, melyik náció fenyegeti. Most sokkal nagyobb a veszedelem: ide Zrinyi, Mekcsey, Dugovics Titusz se elég. Meg kell védenünk újból magunkat és újból az egész keresztény világot. Ez kötelesség, ez erkölcsi parancs, csak a gaz árulók és a bérenceik nem látják, hogy ez a helyzet. HOGY MEGINT NAGY, BÜDÖS HELYZET VAN! Megmondta Orbán Viktor is. Meg a Kósa is, A Kövér Laciról nem is beszélve. Most megint „hí a haza”. És ezért úgy védjük meg, ahogy akarjuk, és ahogy tudjuk. Meg amilyen a kultúránk. Hiszen már törvény is van rá: akit nem hívtunk és mégis bejött a házunkba, azt lelőhetjük. Ilyen törvényt alkottunk, pontosabban: ilyeneket alkottak a honanyáink és a honapáink. És mi elfogadtuk, mert ilyenek vagyunk. Ilyenekké váltunk az elmúlt években.
Elképzelem, ahogy beszivárog, ahogy töri a fejét a terrorakciókon: hiszen jött már ötezer kilométert, árkon-bokron keresztül, karján a csecsszopó gyerekkel, támogatva a hetvenéves nagypapát és a hatvankilencet még alig meghaladó nagymamát, már két napja étlen-szomjan, mosdatlanul, ázottan, szakadtan, alig araszolgatván, számolva a kilométereket: már csak ezerháromszázötven, ezerháromszáznegyvenkilenc, ez már semmi, tenger sincs már a végcélig, ez már EURÓPA. Ezerháromszáznegyvennyolc, ezerháromszáznegyvenhét. A válláról lecsúszik a kis válltáska, a gyerek semmiségei vannak benne. Nagyon veszélyesek lehetnek. Nem is beszélve a cumiról. Védekeznünk kell.
És akkor – szerencsére – kitaláltuk a pengés kerítést. Ez pengés ötlet volt. Olyan magyaros. Olyan igazi hungarikum. Mint a Rubik kocka. De ezt nemcsak kitaláltuk: végre meg is valósítjuk. Mi magunk! Egyedül, külső segítség nélkül. Rabokkal építtetjük. Négy műszakban. Októberre meg is lesz. A penge teljesen egyedi, benne lesz majd a Guinness Rekordok Könyvében. Még lehetne dolgozni az ötleten: a kerítés előtt is el lehetne szórni a földre pengéket, hogy lépjenek bele. Meg lehetne pengével töltött kolbászokat is a kerítés tövében hagyni: egyék csak meg. Mint a kutyák.
Már látom: Magyarország megint Nagy lesz. Méltó régi híréhez.
Alig várom már…
2015. július 15.