Lassan jött. Nem is jött: a gurulós járókeretre támaszkodva csoszogott. Két oldalról támogatták, fogták a karját, úgy segítették. A lábait nem emelte, szinte csak csusszantatta egymás mellett, bal-jobb, pihenés; megint bal-jobb, megint pihenés. Teljesen ősz volt már. Keretnélküli szemüvegén keresztül is élénken nézett előre. Fölszegett fejjel, érdeklődve, tekintélyt parancsolóan, minden zavar nélkül ment az útján. Előre. Szürke, ujjatlan mellényt viselt. Vasalt, hófehér, hajszálcsíkos inge gyűrődésmentesen feszült rajta. Inge legfölül kigombolva, gallérja keményen támaszkodott mellényén. Megint csusszant előre egy kicsit, megint megpihent. A csönd élesen és fájóan körbeért a termen. A kamerákból szinte „kihallatszott” a bitek száguldása. A vakuk villanása és csattanása puskadörrenésként hatott. Végül odaért a helyére. Mielőtt leült körülnézett, Kezet fogott egy parókás emberrel, odagurította egyik kísérőjének a gurulós járókaratét, majd lassan lehuppant a székére. Körülnézett megint, mintha ellenőrizni akarta volna, hogy mindenki ott van-e. Aztán megigazította az előtte magasodó mikrofont, egy kicsit jobbra, majd balra csusszant a székén. Aztán hosszú ujjaival inge legfelső gombjához nyúlt, a másik keze ujjaival lassan segített és begombolta a hajszálcsíkos ingét. Megnyugodott. Rezdületlen arcán végigfutott egy mosoly, fejét egy kicsit előrebiccentette, jelezte, hogy rendben van, kezdődhet.
Az utolsó élő auschwitzi SS-tiszt, a náci Oskar Gröning megérkezett a tárgyalásra.
2015. július 20.