– Főnök, nagyon jól csinálja
– mire gondolsz, Antikám
– hogy eltűnt a láthatárról, és mégis itt van
– hát persze, csak nem fogok magam részt venni a dagonyázásba, meg tudjátok azt csinálni nélkülem is
– igen, elég sokan vagyunk, de már kezdünk nem elegen lenni
– ne mondd már, a kerítés megint összehozott minket
– ez már igaz, meg a börtöntöltelékek is szépen dolgoznak, de most meg elkezdték megrongálni az építményünket, amit maga Makovecz is megirigyelhetett volna
– csapjatok nagy ribilliót a gaz rongálóknak
– mit csináljunk majd a sok állattetemmel
– mivel
– már a vadászaink is elkezdtek aggódni
– nyugtassátok meg őket, a Lázár Janónak is, meg a fehér lovas Semjénnek is olyan jó dumájuk van
– meg lesz, Főnök, de mit mondjunk a fociról
– bízzátok a riporterekre az M4-en, azok már tudják, mit kell mondaniuk, ki lettek tanítva
– és mi legyen az olimpiával, már a bostoniak is visszaléptek
– akkor jobbak az esélyeink, meg a Gyárfás is egészen jól érvelt mellette, sokban lesz ez neki
– nagyon jó a visszhangja a tusnádfűrdői beszédnek
– már bánom, hogy nem egy napóleoni idézetet mondtam, azt is bevették volna, ez egy ilyen ország, teljesen nyugodt vagyok
– István is tud nyugodtan aludni?
– a Ráhel idegesebb egy kicsit, de őt az anyja csitítgatja, repüljetek megint rá a Gyurcsányra
– meg lesz, Főnök
– ősszel majd megint kitalálok valamit…
2015. augusztus 8.
Eltűnve
Minden vélemény számít!