Filozófiák

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

Anyám azt mondta: tiszteld a másik embert, és én tisztelem és nem félek tőle.
Neki azt mondták a szülei, a másságtól félni kell, és ő fél és gyűlöl.
Engem arra tanított az életével az apám, hogy segítsem az elesetteket, és én segítem
Neki azt mondták, hogy az elesett tehet róla, ezért ő átnéz rajtuk.
Én azt tanultam a tanáraimtól, hogy beszéljem meg, és én megbeszélem.
Neki azt mondták, hogy az erősebbnek van igaza, ezért ő először mindig üt.
Én mindig bíztam benned, s Te sohasem csaptál be.
Ő állandó bizalmatlanságban élt, mindig be is csapták.
Mindent kritikával fogadtam, keveset is csalatkoztam.
Ő alig várta a parancsot, a végén mindig vesztes lett.
Amikor jöttek a menekültek, nem hittem el, hogy meg akarnak szállni minket.
Amikor jöttek az emigránsok, falakat épített, és mégis jöttek.
Amikor azt mondta Orbán Viktor, hogy ránk törték az ajtót, én Bródy Jánossal válaszoltam neki.
Amikor ő meghallotta, hogy ránk törték az ajtót, azonnal pillangókést rántott.
Amikor én azt mondtam, hogy a „szó veszélyes fegyver”, ő a pofámba nevetett és megváltoztatta az alaptörvényt

ui: Egy általános iskolás pillangókést tartott az osztálytársa torkához, és lebevándorlózta a nyári táborban

2015. szeptember 23.

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük