„Na, ugye” ország…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×


Orbán Viktor új aforizmát alkotott!
Kiposztolta: „Na, ugye”.
Megint egy hatalmasat bele@art a ventilátorba. Az „anyag” aztán az internet világában, a közösségi oldalakon szerteszét fröccsent.
A miniszterelnök piros-fehér-zöld sáljával a nyakában, a VIP páholy védett üvegfala mögül, a magyar-norvég meccs után lenézett a hazára, és egy nagyot … erőlködött ki magából: azt a – nem is annyira – titkolt „közpénz-osztogatását” dicsőítette, amit a kórházakon, egyetemeken, a szociálisan rászorulókon megtakarított tízmilliárdos közpénzekből síbolt el, amiket aztán stadionépítésre fordíttatott Mert azok most már, az „évszázados” győzelem után nem kidobott forintok lettek. Sőt, lásson csodát Magyarország és a világ: még alig készültek el a betonkolosszusok, még ugyan néhol folynak az utómunkálatok, sőt el is kezdődtek a felújítások, viszont a gyümölcs már beérett, lehet leszedni! Mintha bármi köze is lenne az eredménynek, a kétségtelen sikernek az üresen kongó felcsúti, debreceni vagy a Tállai-s stadionokhoz. Óhatatlanul beugrik a kép, ahogy „a piros pöttyös seggű” Matolcsy ugrált örömében az adószabályok megváltoztatása, az újabb családtámogatási kutyulások bevezetése után: még 9 hónap sem telt el, de már nőtt a megszületett gyermekek száma!
Sokfelé hullott az áldásból! A Mandiner alkotmánybíró nevű újságírója nagyobb fokozatra kapcsolta a ventilátort, szerinte ugyanis a „Na, ugye” posztolójának nemcsak a „nagyképű vikingekkel” kapcsolatban, a magyar foci versenyképességében volt igaza, hanem még számos, európai hatású politikai és stratégiai válaszadásában is „naugyéja” volt és van! Hiszen már a francia kormányfő is lezárni akar, no, nem a ventilátort, hanem Európa határait, pedig korábban Ő is másképp beszélt; és már a svédek is sírva-ríva szigorítanak. Csak azok a baloldaliak, meg a liberális brancs, na, meg a nyakas németek, azok nem hallják meg az idők szavát, akarom mondani a „naugyés” bölcsességeit, sőt, még fenyegetőznek is. Mert miről is van szó? Ide ne jöjjön egy migráns se, mi, akarom mondani a miniszterelnök és a ventilátort egyre erősebb fokozatra állító szakértői, civiljei már el is kezdtek – ellenőrizhetetlenül, jogilag megalapozatlanul – papírokat, aláírásokat is gyűjteni a kérdésről! 10 millió magyarhoz (ja, hogy köztük lehetnek „nem igazi”, csak jöttment magyarok is) ne jöjjön néhány ezer muszlim, mert azt nem bírjuk ki. Még baj lesz a szokásainkkal, a vallásunkkal, a lányaink megjelenésével, meg tudom is én még mivel.
Sokfelé hullott az áldásból! Mert már hatalmas a veszély, már – képzavarral – itt „dübörög” a kertek alatt, az ólak között. Hiszen már a TEK-nek is lépnie kellett, igaz: nem migráns, rejtőzködő dzsihádistákat fogtak, de még folyik a nyomozás, még bármi lehet. Hiszen „minden terrorista migráns”, „naugye”! És akkor ezen is viccelődnek a hálátlan zemberek, nem veszik komolyan az erdőben túrkálók veszedelmességét, a rozsdás vasszögeket, meg a felvidéki-bombagyárat. Mi lesz itt, ha nem vigyázunk?!
Sokfelé hullott az áldásból! A Századvégnek is jutott. Meg jutott a CÖF-nek is, meg a 888-nak is, meg a Nézőpontnak is, meg a közszolgálatinak csúfolt hírharsonának is, és lehetne folytatni a fölsorolást, de minek. Persze az más áldás volt, az szagtalan volt, mert a pénznek nincs szaga. És úgy milyen édes szolgálni és védeni: „Na, ugye”.
Menthetetlen: „Na, ugye” ország vagyunk…


2015. november 28.

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük