Olimpiai bajnok leszek –

0 Flares Filament.io 0 Flares ×


gondoltam, és mondtam apámnak, mikor hazaérkezett 1960-ban Rómából, az Olimpiáról. Apám megsimogatta a fejemet, meleg szemekkel rám nézett és azt mondta: erősödjél, ügyesedjél, szeresd meg a mozgást és a küzdelmet, a fáradozást, legyen ebben örömöd, aztán majd meglátjuk.
Akkoriban egyébként mindenki az akart lenni, nem katona, vagy vadakat terelő juhász, mert a sport volt a kiemelkedés, a kiválasztódás igazi (egyetlen?) útja. És a rádiós, tévés közvetítések révén ekkortájt kezdett kézzelfoghatóvá, elérhetővé és valóságossá válni az Olimpia. Rómából még csak néhány óra, emlékszem: Horányban a kocsmában volt az egyetlen TV készülék, az egész falu ott toporizált a készülék előtt, én meg nem mertem megszólalni, hogy az egyik közvetítő az én apukám, a másik meg a Vitray. Aztán Tokiót már a rádióból hallgattam, a vízilabdát, délelőtt, a gyakorlati foglalkozáson a gyárban, éppen tanultuk volna a reszelés tudományát, de mi elbújtunk és hallgattuk Szepesit, aztán este megnéztük a tévében, hogy tényleg olyan izgalmas volt-e. Mexikó sem volt kutya, apám néha fölhívott bennünket, egyszerre nem tudtunk beszélni, csak fölváltva, mert neki kellett kintről kapcsolgatnia, hogy most ő küldjön hangot, aztán mi. De erről már Vitray is írt. Aztán München, a zsidó sportolók legyilkolása, néhány házzal mellettük, aztán Balczó. És sorolhatnám végig a közvetett élményeket.
Azok a gyorsan elillanó, mégis felejthetetlen hetek egész életemre szólóan meghatározók voltak és maradnak. A megnyitók, a sok ismeretlen és egzotikus ország, a sok színesbőrű sportoló, a sok mosoly, a láng megérkezése és föllobbanása, majd két hét múlva az eloltása. Olyan szép volt az élet, volt remény, bizakodás…
Persze volt más is, mert Moszkva, Los Angeles már a durván, nem is belopódzó, hanem berontó politikáról szólt (érdekes, 1936-ban, Berlinben nem volt olyan finnyás a világ politizáló elitje). De aztán megint „kiegyenesedett” a világ, jöttek az újabb szép olimpiák.
És most? Rió? Miről szól? Mit üzen? Reményt vagy reménytelenséget? Transzparenciát vagy korrupciót? Tisztaságot vagy doppingolást? Egymásra utaltságot vagy a kiválást? Gyűlölködést vagy szeretetet?
Mintha más lenne a szándékolt üzenete az olimpiai eszmének, a Ríoi szervezőknek és az Olimpiáról hírt adó „hivatalnok bürokratáknak”. Mintha nem a Béke, a barátság, a sport népeket összehozó ereje lenne a fontos, hanem megint a napi politika, a napi hidegháborús őrület az iránytű a jól megfizetett bértollnoknak, tudósítóknak, riportereknek.
Persze nem lettem olimpiai bajnok.

2016. 08. 11.

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

2 thoughts on “Olimpiai bajnok leszek –

  1. Visszajelzés: NBA 2K17 MT

  2. Visszajelzés: best nba 2k mt pc supplier

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük