Három nap eltelte után azt tudja megírni a kormány fő-megmondó kitüntetettje, tudjátok: a zsidózó-cigányozó-csúnyán beszélő, majd azt egy kicsit megbánó(?) embere, hogy a Népszabadság munkatársai ellopták a megyei lapok munkatársainak a jól megérdemelt és megtermelt fizetésemelését. Mert a Népszabadság egy rakás szar volt, még nyereséget se tudott termelni, szemben a megyei rokonnal. És ő már csak tudja, hiszen ott (is) dolgozott uszkve 9 hónapot. De ez neki elég volt, mert azonnal mindent átlátott, megértett, amit persze már korábban is tudott, még mielőtt odaszerződött volna, hogy a Magyar Nemzet. Csak a Magyar Nemzet, az az igaz, akinek az van a kezében, az igaz magyar ember, akinek meg a Népszabadság, azt agyon kell majd ütni. És ő, a büdös-szájú, mégis odaszerződött. A Népszabadsághoz. Ki érti ezt? Most meg megmagyarázza. Hogy csőd az az újság. Megérdemeli, amit kapott. Hogy mégis a legnagyobb példányszámban eladott újság volt? Hogy a kormány lapjait legfeljebb egy nullával kevesebb példányban lehet csak eladni. Hogy az állam ott tömi őket , mint a libákat, ahol és ahogy csak tudja. Hogy, ha tényleg gazdasági okok lettek volna a háttérben, akkor éppen hogy nem így kellett volna megszüntetni a lapot, hogy még a maradék értékét is elveszítse. Ez a kitüntetett lakáj-védencet nem érdekli, szerinte itt minden rendben van. A demokrácia működik, csak néhány csótány mászik elő megint a csőből, jelenik meg a falon, de legalább ez a szennylap eltűnt.
Azt írja (mondja) a volt SzDSz tag, liberális gondolkodó, hogy nem azér’, de hol az Mszp, mér’ nem védte (védi) meg a Népszabadságot, mér’ nem beszélünk arról, hogy mi a felelőssége a pártnak abban, hogy ide jutottunk. Hiszen mér’ adta el, mér’ nem kötötte ki az eladáskor, hogy ez a lap a jövőben is csak liberális (nem szocialista) elveket kell, hogy valljon. És így tovább. Szóval: tulajdonképpen nincs is itt nagyobb baj (rendben van ez így?!), csak tudnunk kellene, hogy kik a felelősek az eladás hibáiért. Az, hogy itt egy újabb szöget vertek a sajtószabadság koporsójába, hogy sunyi módon a hatalom megint (vissza)élt hatalmával, hogy egyre fogy a hely, ahová írni lehet, amit olvasni lehet (persze minek is olvasni), hogy egyre fogy a levegő is.
Azt kérdi az alkotmányjogász barát, ha szabad így mondani: nagyra becsült együtt-gondolkodó, hogy hányan tudnák elővenni az elmúlt hetek Népszabadságának egy-egy példányát? Vagyis, sugallja a kérdés, tetszettek volna venni a lapot, megrendelni, akkor most nem lenne baj! De, lenne! Nagyon is lenne! Mert nem emiatt van gebasz, nem itt kellene keresni a problémát és annak a megoldását. Mert itt kérem, cinkelt lapokkal megy a zsuga, itt kérem, csalnak. Itt kérem nincsenek már szabályok, mert azokat akkor és úgy írják, ahogy azt a játék alakulása éppen megköveteli, ahogyan azt az erősebbek, a hatalommal rendelkezők akarják! Mert nekik mindig nyerniük, győzniük kell! És, ha nem, akkor is győztesnek hirdetik magukat, mert azt mondják, hogy győztek. És, ha valaki nem ezt énekeli, ha valakinek másról szól a dala, akkor megy a lecsóba!
Hm, de itt már hol van az a dal…

2016. 10. 11.