Kéne írnom valamit a Momentumról.
A mozgalomról, ami olyan szívszorítóan és szépen indult. Dávidról, aki legyőzte Góliátot. A mozgalomról, ami vállalta önmagát, hogy mást akar, mert ez így nem mehet tovább. A fiatalokról, akik mindennel dacolva, itthon akarják megváltani a világot! A kamerába néző, a riporter szemébe néző tisztatekintetű ifjúakról, akikben lehet hinni, mert akik okosak is, tudják is, értik és teszik is azt, amit jónak tartanak.
Akik egy pillanat alatt bizonyítottak is, hogy lehet és érdemes!
Kéne írnom valamit a Momentumról.
A pártról, ami megalakult. Amit „az első szabad magyar generáció tagjaiként” alapítottak, és persze ezért ahhoz a történethez, hogy ők az első szabad magyar generáció lehettek, nekik semmi közük sincsen! Az se nem érdem, se nem bűn. Azt készen kapták! Mert ezer év óta ők az elsők(?), akik szabadok, ezért nekik – szemben másokkal, nagyszülőikkel, szüléikkel –, szerencséjük volt! Az Ő szabadságuk, elődjeik sikere, hatalmas eredménye! Ez lehetne összekötő kapocs is köztük és felmenőeik között, folytatandó hagyomány is, (ami rámutathatna arra, honnan-hová kellene eljutni), mégsem az! Mert ők, magukat tagadással, elutasítással, kioktatással, oktalan bírálatokkal határozzák meg: a baloldalnak nincs nemzettudata, Gyurcsányból nem kérnek, na, az MSZP-ből végképpen nem, talán az LMP, a többiek, kik is ők?!
Aztán meghallgatom a hivatalos hírharsonák mocskolódásait, megnézem a vidéki Fideszes bér-trollok hazugságait, elolvasom a pártlapok cím-szavait, hogy apák és fiúk, hogy lenézik a vidékieket, hogy a Soros meg a 444.hu emlőin nevelkedő sihederek, és újfent elgondolkodom: kik vagytok?!

2017. 03. 07.