Ki(k) lesz(nek) az első(k) …

0 Flares Filament.io 0 Flares ×


Mert lesz(nek) első(k)!
Aki valamiért nem bírja majd tovább. Aki éjszaka már nem bír aludni, reggelre lucskos lesz, komoran fölkel, valahogy rendbe teszi magát és a telefonjáért nyúl. Ki az – hallja majd a másik oldalról, beszélni akarok, nem bírom tovább.
Mert lesz(nek) első(k)!
Talán egy ügyész lesz, nem legfelülről, de mégis annak közeliből, a szűkebb stábból, az ott is meglévő agytrösztből. Talán mert megsértődik, mert nem fogadják meg a tanácsát, már nem először nem hagyják végig-mondani az érveit, kinevetik; aztán valamiből kihagyják, egyre többszőr kihagyják; már a zárt háttérbeszélgetésekről sem tájékoztatják; nem kapja meg az ígért kocsit sem. Ki tudja? Még az is lehet, hogy már nem bírja tovább a gyomra; az már neki is sok lesz; azt azért mégse. És akkor fölnéz a számítógépe mellől, odanyúl a mobiljához, beleszól: most felelek a kérdéseire.
Mert lesz(nek) első(k)!
Vagy egy minisztériumi köztisztviselő lesz, nem egy miniszter, vagy államtitkár, „csak” egy kisebb sarzsival bíró valaki a kabinetből, az „első emeletről”, a piros szőnyegesről, aki hallja, látja és érti is azt, amit hall, lát, amiben részt vesz; amit Ő is csinál, mert szereplője is, írója is a történetnek, ezt biztosan tudja; és büszke is rá, kihúzza magát, amikor a társaságban összesúgnak mögötte: tudod, Ő az, aki ismeri a minisztert; de már Ő se bírja tovább, ez már neki is sok, hogy hazudni kell, amikor kérdeznek valamit, mert mégse írhatják le a válaszban az igazat, miközben az édesanyjára gondol, meg a gyerekére és talán éppen ezért és akkor fölnéz a számítógépe mellől, odanyúl a mobiljához, beleszól: most felelek a kérdéseire.
Mert lesz(nek) első(k)!
Vagy egy csókos lesz, a brancsból, akit kigolyóztak, mert még többet akart, ezért még azt is elvették tőle, amit bevitt a „közösbe”; és eddig hallgatott, mert arra gondolt, hogy talán még nincs vége, talán újra lehet kezdeni, talán megint beveszik és akkor minden úgy lesz, mint régen: ömleni fog a pénz; de fogy az idő, meg már rendőr is járt nála, a gyerek azóta nem tud aludni, most is sír és remeg; ezt nem lehet tovább bírni, és akkor fölnéz a számítógépe mellől, odanyúl a mobiljához, beleszól: most felelek a kérdéseire.

2017. 05. 30.

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük