„Hiába végződött ilyen szerencsésen az eset,
mégiscsak rávilágított arra,
milyen őrültség ennyi kockázatot
vállalnom a tudomány és az emberiség üdvéért.
Az emberiség különben is hálátlannak bizonyult”
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje

A plakát harsány, hivalkodó, magamutogató, mindenkihez szóló, elkerülhetetlen harsona. A telefon ezzel szemben meghitt, intim, bizalmi viszonyra alkalmas eszköz.
A kormány az elmúlt napokban megint „áttapétázta” az óriásplakát reklámfelületeket; kidekorálta a tömegközlekedési megállókban elhelyezett plakát-helyeket; reklám-videókkal, politikai-spotokkal júdás-pénzért megfertőzte az összes televíziót; a „társadalmi hirdetések” perceit, óráit – „csak 18 éven felülieknek” karika nélkül – kell végig nézniük a magyar emberek millióinak; és csak a kormány (meg a felületeket, médiákat, szórakozó helyeket, sport-rendezvényeket üzemeltető, birtokló tulajdonosok) tudják milyen helyeken „vigyorog ránk”: „NE HAGYJUK, HOGY SOROS NEVESSEN A VÉGÉN!” csattanójú szlogen és Soros György (elrettentő, megrémisztő, indulatokat-gerjesztő??!) időskori képe.
Hogy a folyamatok mikortól és miért indultak, arra ma már nem is emlékszik senki; hogy hova vezetnek, mit fognak majd eredményezni, nos arra a kérdésre ráérünk majd akkor felelni, „amikor a hídhoz érünk”, mert ugyebár, akkor kell majd átkelnünk rajta, ahogyan azt a magyar miniszterelnök – magát szellemesnek és frappánsnak gondolva – nem is olyan régen mondta.
Csakhogy az események rémisztően elszaporodtak! Már aktív szereplőként, kormányzati együttműködőként tevékenykednek a politikai térben a „kopaszok”; már önkéntes szabadcsapatok is, nem elszórtan őrült egyének – megtorlás nélkül – élnek az állam erőszak-monopóliumával; közben a magyar miniszterelnök – egyesekben félelmet keltő, másokban harci kürtként ható – történelmet újraértékelő beszédeket mond; a parlament felestörvénykezéssel, alkotmánysértő módon hoz a választásokat alapvetően befolyásoló törvényt; tovább folytatódnak „bűnösnek-kikiáltott” ellenzéki politikusok előzetesbe helyezései; újabb és újabb médiákat vásárolnak föl strómanok, lakáj-nemzeti tőkések; nagyköveteket rendel be a magyar külügyminiszter, ha olyannak ítéli a küldő ország politikusának véleményét. Mindezen történések egyre növekvő tömege és gyorsuló üteme jelzi: valami új kezdődött Magyarországon mostanában!
„Kivételes államférfiú” – mondja a magyar miniszterelnök, mert elveszett világháború, 133 nap vörös terror és a trianoni diktátum súlya alatt sem omlott össze az ország, sem a történelem(?). És sokasodnak a Horthy-szobrocskák a köztereken; nyomják már és gyorsan el is fogynak a polcokról, standokról Horthy-trikók; szerveződnek a Horthy emlékét ápoló, az igazi Horthyt bemutató előadások, konferenciák; miséket celebrálnak az ellentengernagy lelki üdvéért; miközben növekvő hangzavar hallik jobbról, hogy ki lopta el a másik ötletét, ki is szereti igazából és még jobban a nemzetmentő-gyarapító Horthy Miklóst. Akiket ez itthon riaszt, akikben ez félelmet kelt, akik közülük már indulnak is a varródobozukhoz, (mert mindig így kezdődik); azok mind idegenszívű, gaz nemzet és hazaárulók, akik bedőltek az átkos rendszer propaganda butításának, sőt, még annál is rosszabbak!
ÉS akkor a világsajtó fölhördül, egyszerű emberek, történészek, embermentők, újságírók, politikusok szólalnak meg, jönnek fölháborodott külföldi tiltakozások, a diplomáciai jegyzékek vagy csak az egyszerű kérdések. De a magyar külügyminiszter, aki egy futsal csapatot vett már föl (szakmai és nyelvtudás, tapasztalat és karrier-háttér, múlt nélkül) a Külügyminisztériumba, hősiesen állja a sarat, oktatja ki a kétkedőket és nyugtatja meg telefonon az izraeli nagykövetet is: „A magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben”! Mindenki nyugodjon le, igyon egy pohár vizet, „hagyja a dagadt ruhát másra”, csak a magyar kormány és benne Orbán Viktor miniszterelnök látja jól a kérdést, minden szavát aranyba kéne önteni és meg kellene érteni, de persze ez nem várható el a tiltakozóktól.
Közben nagy bulit csap a kormány (Fidesz), ahol megünnepelik a „NAGY GYŐZELMET”, a 99 százalékot, a hihetetlen és mégis ÚJABB NAGY MAGYAR SIKERT, vagyis a nagy semmit! És ott a magyar miniszterelnök megint rátesz egy lapáttal: „Most is van ilyen magát felsőbbrendűnek képzelő, elszánt és sikeres pénzember a háttérben … Pechünkre éppen egy magyar, Soros Györgynek hívják … a humanitárius blablát nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk, ha egy ilyen pénzügyi spekulánsról van szó … egy kiterjedt maffiahálózatot működtető spekuláns, aki Európa békéjét és jövőjét veszélyezteti … rám azért annyira dühös, mert mi a nagy tervének és nagy üzletének útjában állunk…”!
És Ő kikéri magának az antiszemitizmus vádját! Mert Ő nem az! Mert Ő csak kimondja az igazat. És persze azt ki is plakátoztatja! Ország világ elé, hadd lássa azt mindenki, kívül is, belül is!
Soros György Schvartz Györgyként látta meg a világot, apja így emlékszik a Horthy korszak végére: „Aznap, amikor a sárga csillagot bevezették, korán reggel villamosozni hívtam a kisebbik fiamat. Mondhatni, tanulmányútra indultunk. Könnyen ráállt, hogy együtt mérjük fel, mit tart a közvélemény az emberi jogok e durva megsértéséről. A villamoson az emberek kissé komorabb képet vágtak, mint máskor – de talán egyszerűen csak álmosak voltak. Mindenki úgy tett, mintha nem venné észre, hogy léteznek férfiak, nők és gyermekek, akik sárga csillagot hordanak a mellükön.” (Soros Tivadar: Álarcban) Soros (Schvartz) György meg így: „Az én világlátásomat a második világháború tragikus tapasztalatai formálták. Amikor Magyarországot megszállta a náci Németország, és deportálták a zsidókat Auschwitzba. Én elég szerencsés voltam azzal, hogy édesapám megértette, hogy ami Magyarországon folyik, az nem normális. Hogy ez távol áll az egyensúlyi állapottól. És ha követed azokat a szabályokat, amelyeket általában követsz, akkor meghalsz. Ez volt az én tapasztalatom a második világháborúról, és alapvetően ezt a tapasztalatot alkalmaztam mind a globális pénzpiacra, mind pedig politikai nézeteimet tekintve.” (2003. Fortune magazin) Soros aztán 0947-ben kivándorolt.
Most meg ott vigyorog ránk megint a falakról, mert a házfalakon megint ott a jel! Ne legyenek kétségeink: ez megint a jel!
De a magyar miniszterelnök kikéri magának.
A külügyminisztere pedig telefonon cáfol.
Hogy a „senkik” meg ne hallják.
A jel pedig megteszi hatását…

2017.07.03.