Mindjárt kezdődik a „sajtáj”, a meghívott újságírók csöndes beletörődéssel, közömbös rutinnal várják a külügyminisztert. Semmi „bombára”, semmi meglepőre nem számítanak, hiszen már a kezükben van a hivatalos közlemény is, ami még egy órát embargós. Már mindenki fölszerelt, elhelyezkedett (persze elől, középen a „királyi”, mellettük sorban a „Magyar Termék Nagydíjas”, majd a másik uszító és kétoldalt a szélére jutnak a megvetettek. Már kör-svenk is készült meg néhány mosolygós arcú közeli-vágókép (szigorúan a baráti munkatársakról, akik arra a néhány pillanatra ragyogó ábrázatot sminkelnek arcukra) a déli és az esti híradáshoz. A riporterek és az operatőrök most már egykedvűen néznek maguk elé, van, aki körmeit piszkálja, mások az előre kiadott és magukra hangszerelt, leírt kérdéseiket olvasgatják, magolják.
„E pillanatban nesztelenül belép a miniszter. Mély csend. A szőnyeg felfogja lépteinek neszét, s lágyan suttogja: »őexcellenciája reggelizni jött«”, azaz dehogy is, megmondani a tutit, eligazítani a talpasokat, ledorongolni a „sorosistásokat”, újra és sokkal hangosabban megfújni a harci kürtöt. Vele van a Nagy & Trócsányi Társa Ügyvédi Iroda egyik tulajdonosa is, együtt odalépnek az egyszerű, faburkolású „szószékhez”, a külügyminiszter megkocogtatja a mikrofont, oldalra pillant a hangosításért felelősre, aki bólintással jelzi, minden rendben és akkor végre a miniszter belevág.
„Fölháborító … felelőtlen … veszélyezteti … ellentétes … magyar nemzet … megerőszakolták … Magyarország kormánya továbbra is megvédi a magyar embereket …” – hallatszik – kicsit torzan, mégis határozottan és ércesen – a hangszórókból és közvetlenül is. „A jövőben is harcolni fogunk … csata … a magyarok feje … megvédjük Ausztriát és Németországot … illegális … kerítés” – harsogja tovább folyamatosan és magabiztosan. Aztán a Nagy & Trócsányi Társa Ügyvédi Iroda egyik tulajdonosa – rezzenéstelen és kifejezéstelen arccal – olvassa föl, amit leírtak neki.
Mint a karikacsapás, úgy zajlik a „sajtáj”, minden a legnagyobb rendben zajlik. Jönnek az alákérdezők középről, majd néhány „ugye így kell ezt értenünk?” ál-kérdező és végül sor kerülhet egy szélről jött kérdésre is: „… mit szól ahhoz, hogy az azeri korrupciós botránynak magyarországi szála is van?”.
A miniszter először megnyalja a szájaszélét; majd izzadó, magas homlokáról félresöpör egy előrebukott hajszálat; fejét egy kissé előre biccenti; modern, méregdrága, egyedileg neki gyártott szemüvegét följebb-tolja orrnyergén; így szemével egy kissé balra és fölfelé kell néznie az ellenséges kérdezőre, ez még kifejezőbbé teszi rosszallását. Határozottan mérgessé válik hirtelen, miközben a „sajtáj” hangulata érezhetően feszültté válik: középről mocorgás, morgás, néhány „ez nem ide való … milyen kérdés ez … már megint csináljátok a balhét … vedd egész közeliben a kérdezőt, egy kicsit torzítva, hogy az orrában a szőr is látszódjék …” mondat hallatszik.
„Visszautasítok minden olyan sejtetést, sumák találgatást, ami kapcsolatot feltételez bűnügyek és a magyar kormány között!” – morogja, kissé akadozva a mikrofonba. „Hallatlan … alaptalan rágalom … vizsgálat is lesz … elfogadhatatlan … bár a magyar külügyet még nem keresték ez-ügyben” – fejezi be kissé hosszúra nyúlt válaszát.
Megvan az arca, a szeme, amikor válaszolt – kérdi valaki a szélről, az mindent elárul. Meg – jön a válasz, az tényleg mindent elárul.
Aztán vége lett.
2017.09.07.