Sunyi válasz, sunyi és házi sport-főszerkesztőtől…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×


Kovács Attilát, korábban sikeres vállalkozót, rövid ideig MLSZ elnököt, ma inkább foglalkozás-, vállalkozás- és munkanélkülit, „megtalálta” az Index (az NSO-nak ez nem sikerült, na, ja, vannak jobb és gyengébb újságírók) és Ő hosszú interjút adott Bohus Péternek.
A beszélgetésből nem derül ki semmi új, nem látjuk új színben a történteket, viszont újfent elgondolkodhatunk azon, hogy már az első Orbánlás idején is milyen módszerekkel, eszközökkel élt a hatalom a nem behódoló, gyorsan el nem slattyogó ellenfeleivel szemben. (Csak emlékeztetésképpen: Kovácsot 1998. február 21-én megválasztották az MLSZ elnökének, majd nemsokkal később Deutsch Tamás – akkor még nem twitterező, nem annyira mocskos-szájú, de már „levizsgázott” titán – fölfüggesztő határozatot hozott, kormánybiztost nevezett ki a helyére, és vizsgálatot rendelt el. A parlament albizottságot rendelt ki az ügy kivizsgálására, a FIFA elnöke szerint „az elmozdítás és a kormánybiztos kinevezése sérti a labdarúgó-szövetség önállóságát, és ők nem ismerik el a magyar sportkormányzat egyoldalú lépését”. De az „erő” és az APEH Deutsch Tamással volt, úgyhogy a helyzet gyors megoldással, Kovács leváltásával és többéves meghurcolásával, tönkremenésével végződött.)
Talán az interjúnak, hírnek az az aktualitása, hogy a magyar labdarúgás már megint a béka segge alá tornázta, akarom mondani focizta magát, de lehet, hogy csak éppen hírszegény napra ébredtünk. Mindenesetre a Kováccsal történt beszélgetés kiverhette a biztosítékot a nagy stadionépítőnél, de az is lehet, hogy nem, csak a lakájkinevezett főszerkesztő akart megint bizonyítani a se@@nyalás műfajában, ezért az NSO oldalán (kommentelést, vélemény-nyilvánítási lehetőséget kizárva) írt „Szétcsúszva” címmel egy förtelmet. „Hadd ne kezdjünk e helyütt részletes felsorolásba…” félmondattal Szöllősi György lakáj-főszerkesztő el is intézte az érvelést, a többi leírt mocskolódást pedig jobb gyorsan elfelejteni.
A stílus maga az ember, a hatalomgyakorlás módja maga a hatalom – mormogom magamnak.
2017. 09. 22.

Budapest, 2014. május 25.
Deutsch Tamás, Fidesz-KDNP megválasztott európai parlamenti képviselője a pártszövetség eredményváróján Budapesten, a Millenárison az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük