A sütemény a kinti frigóban, már a sütőt is elzártam, akkor: ebéd – kiáltotta, gyertek az asztalhoz, valaki segítsen a Mamának, harsant bele az újévi csöndes ejtőzésbe és a mozdulatlanságot élénk lábdobogás, ajtócsapkodás, a kutyák apró vakkantásai váltották föl. Az asztal készen állt, azt már korábban elrendezte: hófehér abrosz, középen az elmaradhatatlan adventi koszorú a gyertyákkal, öt főre a teríték, tányérok, pezsgős, boros és vizespoharak, szalvéták, mint a Hiltonban. Ebéd, gyertek már, mert kihűl és hidegen nem jó – szólt megint, hogy nem értenek a szóból, zsörtölődött idegesen magában, miközben már átemelte a frissen sült malachúst a serpenyőből a Zsolnay tálaló-tányérra és köré elrendezte a káposztát, a sült krumplit, hagymát. Az előbb a kávét is odakészítette az LG elektromos tűzhelyre, csak be kell majd kapcsolni az ebéd után.
Jó étvágyat – mondta, amikor már Mama is és mindannyian ott ültek az asztalnál, előbb igyunk valamit, pezsgő, kérdezte az ember a többieket és már pukkant is az üvegből a dugó, azonnal tölteni kezdte a jéghideg, gyöngyöző TÖRLEY Gála Sec-et a poharakba, egészség! A Mama óvatosan nyúlt a pohárhoz, nem kellett volna, nem is kértem, dünnyögte maga elé, mégis remegő kézzel azonnal megemelte azt, beleszagolt majd belenyalt, hörpintett egy kortyot és azonnal elkezdett köhögni, ez erős, belement az orromba – az ember elvette tőle a poharat, miközben a Mama tovább krákogott, prüszkölt. Ne olyan gyorsan, inkább kisebb kortyokban idd – mondta neki feddően és már kezdte is szeletelni a húst, ki kéri a bőrét, kinek adhatom, de meg sem várta a választ, tovább vágta a húst és kezdte a tányérokra tenni. Jól átsültek, hallotta a húgát, tegyél a Mamának többet a káposztából, nem kérek annyit, jött rá rögtön a válasz és már csak a villák és a kések csörgése hallatszott. Tényleg finom, mint mindig – szólalt meg tele szájjal az ember, egy kicsit adhatsz még, addig kinyitom a Chiantit is, töltök mindenkinek, és már állt is föl az asztaltól kibontani az üveget. Én majd később iszom, most elég lesz a pezsgő, ülj csak vissza – mosolygott rá a húg, de az ember mégis kibontotta a bort, töltött magának egy kortyot, pont jó és teletöltött három poharat, a gyerek meg a Mama úgysem ezt isszák majd. Sütit ki kér – kérdezte, miközben szedte le az asztalt, de meg sem várta a válaszokat tette is a kis tányérokra a zserbókockákat Ahhoz képest, hogy hajnal óta itt állok és főzök, egész gyorsan elfogyott – gondolta elégedetten, miközben elmosogatta a szennyes tányérokat, eszcájgokat, lesz még estére, sőt holnapra is. Megtörölte a kezét, sóhajtott egy nagyot és odaült a kanapénál elhelyezkedett családhoz.
Az ember bekapcsolta a tévét, ahogyan mindig, amikor belehuppan a fotelbe, amit csak ő foglalhat el, legfeljebb néha a gyerek, és rögtön nyomkodni kezdte a távirányítót, már megint sportot nézel, legalább most beszélgessünk egy kicsit – hallotta meg saját hangját és az ember már kapcsolta is át a készüléket a YouTube-ra és valami halk zenét keresett és talált. Arra gondoltam – kezdett bele egy mondatba, de akkor Mama közbevágott, finom volt ez a süti, még nem is ettem ilyet, mert minekünk sohasem jutott csoki akkoriban, de Balázs bátyámnak voltak lovai, meg kocsija is, nagyon szerettem ülni mellette a bakon, ő is nagyon szeretett engem, néha kivitt a határba, de akkor már jöttek be az oroszok, és mi gyerekek féltünk tőlük, de volt közöttük kedvesebb is, az költözött be hozzánk, az ágy alá rakta a batyuját, és Balázs bátyám mondta nekem, hogy vigyázzunk rá, senki nem nyúlhat hozzá, főleg én vigyáztam rá, Pirkó kicsi volt még akkor, de amikor az orosz elment, csak odamentem a batyuhoz, megnézni, hogy mi van benne, és volt benne egy doboz is, azt kinyitottam és kis darabka cukrok meg barna színű, kockák voltak benne, egy cukrot azonnal bekaptam, a Pirkónak is adtam egyet és elkezdtem szagolgatni, majd nyalogatni az egyik barna kockát, ami azonnal édesen a nyelvemhez tapadt, már a szám is olyan lett, de olyan ízeset még addig nem éreztem soha, gyorsan becsuktam a dobozt, de attól kezdve minden nap elvettem egyet, elég hamar elfogyott, és egyik este jött megint az orosz, hogy akkor most ő elvinné a batyuját, de előtte ad majd valamit nekünk, és kinyitotta a dobozt és üres volt, én nagyon féltem, mert mindenki félt az oroszoktól, mert ők mások voltak, mint mi, idegenek, máshogy, érthetetlenül beszéltek, meg a magasból is jöttek a repülőik és mindenki mondta, hogy bújjunk el, mert lelövik a gyerekeket is, de senkit nem lőttek le, legalább is a gyerekek közül, de én nagyon féltem, hogy most mi lesz, biztosan elvágja a torkomat, mert ő más ember, mint mi, de akkor elmosolyodott, megbúbolta a fejemet és csak annyit mondott, davaj! Mindenki hallgatott, az ember sem babrált a távirányítóval. Akkor még egy zserbót, Mama – hallotta megint a saját hangját, ami most egy kissé furcsán szólt. Most is jönnek az idegenek – folytatta Mama, de nem vagyok már gyerek, csak azt mondják a tévében, de nem repülőről jönnek, csak sokan vannak, mint az oroszok.
Az ember most sem szólt semmit, elővette a pipáját, jól megtömte, eligazította a szájában és rágyújtott.
2018.01.03.