Ma az Ofő megdicsért, hogy javul a hejesírásom. Én mondtam Neki, hogy segítenek a többiek is, aminek nagyon örült, hogy milyen jó fejek vagyunk. Azt is mondta, hogy figyeljek oda arra, hogy azt írjam le, amit gondolok, mert úgy látja, néha nem értem igazán, amit írok, vagy nem jól fejezem ki magamat. Ezt tényleg nem értettem, mert szerintem tök király amit írok, ezt a Robi is megerősítette, és Ő is mindig pontosan azt értette, amit én.
Ma a tisztességet kezdtük tanulni az osztályfőnöki órán. Még csak nem is kapizsgáltam, hogy mi ez, miért kell erről beszélni. Az Ofő azt kérte, mondjunk olyan szavakat, amik szerintünk ugyanazt jelentik, mint a tisztesség. Teljesen le voltunk döbbenve, még a Harrach Petya is néma volt, mint a kuka, pedig Ő aztán tényleg egy igeosztó, ahogy már egyszer leírtam. A Gabit, a Selmeczyt felszólította az Ofő, hogy mit gondol, de éppen megint tele volt a szája kiflivel és előbb le kellett nyelnie. Aztán azt mondta, hogy az a tisztességes ember, aki mindig igazat mond. Erre mi elkezdtünk röhögni, hogy ezt pont Ő mondja, aki a múltkor is olyanokról beszélt, amiről egyáltalán nincs fogalma, és ezért azt se tudja, hogy igaz-e: például arról, hogy itthon már sokkal jobban élnek az emberek, mint nyolc éve, meg arról is, hogy a rezsicsökkentés micsoda nemes harca a magyar embereknek, akik alig várták már, hogy háborúzhassanak a gaz multinacinális cégek ellen (meg is kérdeztem tőle, hogy mi az a multinacinális, de erre akkor elfutott). Meg arról is beszélt, hogy „TARTÓS NÖVEKEDÉSI PÁLYÁRA ÁLLT A MAGYAR GAZDASÁG”, ami megint egy penetráns igaztalanság, mert a múltkor Bokros Lala elmagyarázta, hogy négy év alatt se nem lett több a gidipi, bár ezt se értettük, hogy mi az. Mi csak azt láttuk, hogy minden héten hosszú sorokban állnak az emberek a kajáért a Blahán és sírnak, amikor rájuk kerül a sor. Bár most azt hallottam és mondtam is a Robinak, hogy sok Pesti fószer szerint ezek büdösek és koszosak, és különben is miért kell ezeknek Pesten enni adni, meg ott aludni a parkban, és ezért a főpolgármesteri hivatal nem engedi tovább a sorbaállást. Az Ofő ezután előadta, hogy mi is az a tisztesség: „Ragaszkodás becsületes elvekhez; az a tulajdonság vagy tény, hogy egy személy saját döntéséből kitartóan becsületes vagy őszinte; a jó és rossz megkülönböztetése az egyén saját lelkiismerete alapján, ellentétben a közösségi erkölcsök és a szabályok követelményeivel.” Hát ez megint magas volt nekünk, de szerintem sok felnőttnek is az.
Ekkor az Ofő azt mondta, hogy nagyon nehéz tisztességesnek lenni és annak is maradni! Aztán azt kérte, mondjunk példákat a tisztességre vagy a tisztességtelenségre. Mondott egyet Ő is: „Bár a járókelő megtehette volna, hogy elviszi a padon felejtett tárcát, a tisztessége magasabb volt ennél, és inkább leadta egy rendőrőrsön”. Ekkor a Robi jelentkezett és azt mondta, hogy nem mindenkinek kellett volna elfogadnia a trafikokat, hanem ott kellett volna hagyni, vagy leadni a rendőrségen. Akkor a Szanyi Tibi jelentkezett és Ő meg azt mondta, hogy a Szíjjártó Petinek is vissza kellett volna adnia zsíros kenyereket, mert mindenkinek csak kettő járt, Ő meg legalább ötöt evett, igaz a Szíjjártó utána azt mondta, hogy az neki a törvény szerint járt. És akkor beindult az osztály, de ezt már nem írom le, mert olyan sok példát mondtak, hogy nem győztem megjegyezni. Igaz, a tisztességről nem sikerült példát mondanunk…
tanuló
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 11.
Minden vélemény számít!
