A világ kicsi lett. A távolságok eltűntek. Mindenki elmegy, aki el akar menni. Ki ezért, ki azért.
Ez jó.
Ez jó?

A Tanuló

Anyu, eldöntöttem: tudok németül, megpályáztam „németben” néhány állást kórházakban, elnyertem az egyiket, ott szerzem meg a szakvizsgámat; aztán meglátom, mi lesz; nem így akartam, de itthon annyi a kötöttség, annyira lerobbant minden, ott meg minden korszerűbb, többet is fizetnek, a nyelvet is tökéletesíthetem; szóval elmegyek, Aztán majd meglátom – szólt néhány éve anyjához a frissen diplomázott orvos. Aztán évente hazajött körülnézni, hátha jobb lett a helyzet, de mindig visszament. Pedig ott sem érezte jól magát: idegen volt, megtűrt idegen: de sokat tanulhatott, nagyon jól keresett, barátokra, szerelmekre tett szert – többnyire hasonszőrűekkel –, mégsem döntött véglegesen.
Várt.
Vár.
Hátha.

A Látogató

Anyu, kimegyek Bécsbe a nagynénihez, már nem is emlékszem rá, olyan régen találkoztunk; meg aztán Bécs a legélhetőbb város, most olvastam, megnézem: igaz-e; aztán majd meglátom; fiatal vagyok, előttem az élet; nem akarok beragadni a szűk világomba, ebbe a posványba, ami itt van; kipróbálom magam, aztán majd meglátom.
A nagynéni segített, ahol csak tudott, hamar talált egy másik magyar lányt, vele már könnyebb lett; gyorsan talált munkát egy áruházban, szépen lépkedett előre; aztán lett bérlemény is; jött a gyerek is; néha hazajön meglátogatni az anyját.
A gyerek már Bécsben jár iskolába: németül is, magyarul is anyanyelven beszél.

A Világot-látó

Anyu, megtehetem, hát megteszem, elmegyünk egy évre világot látni, tudod Ausztrália, Távol-Kelet, Afrika, annyi érdekességet rejthet, úgy döntöttünk az asszonnyal, elmegyünk világot-látni; aztán majd meglátjuk; az üzlet megy, a szekér szalad: megtehetjük, hát megtesszük
Három év múlva jöttek haza és minden ment tovább a maga útján.

A Nyaraló

Anyu, két hétre elmegyünk nyaralni a horvát tengerpartra, találtunk egy kempinget, a gyerekeket is visszük, addig vigyázz magadra, meg a kutyára, majd hívunk Skypeon, meg küldünk képeket, na puszi.

A Kitelepülő

Minden rendben ment, először – rögtön az egyetem elvégzése után a beindított – vállalkozása; aztán beszippantotta a politika, ahol egészen kormányzati szintig jutott; ikonikus figurává vált, úgyhogy a kormányváltás után nem mentesülhetett a meghurcoltatások elől, de állta a sarat, amíg állhatta; dolgozott, sikeres maradt a vállalkozása – persze „csak” külföldi megrendelők keresték szolgáltatásait, mert ők a minőség szerint választottak –; aktív maradt a politikában is; de amikor teljesen elfogyott a levegő körülötte, már anyagi-egzisztenciális létezése is lehetetlenné vált, akkor döntött: két piciny gyermekével és feleségével a szomszédokhoz települt.
Tudom, ez itt a középosztály sűrűje lesz, esélyem sincs följebb jutni, de majd a gyerekeim.

Az Eladósodó

Szépen indult minden: kitanulta a szakmát a „tulajnál”, aki gyerekeként oktatgatta, nevelgette; aztán hagyta érvényesülni, úgy bízott benne; végül önálló lett, saját lábára állt, vállalkozást indított; ment minden, mint a karikacsapás; mígnem a „csapás”, a jenalapú hitel teljesen be nem döntötte, már a háromszorosát fizette vissza, de még mindig a háromszorosa maradt; akkor „fölszámolta” az életét, vállára vette a batyuját, és kiment a családdal a csatornán túlra; se nyelvtudás, se kapcsolat, rögtön a sűrűjébe; bukdácsolva, mélybe le és föl, de inkább a mélyben; de nem adja föl, most már akkor sem dobja be a törülközőt.

Az Eltemetett

Amióta világ a világ, ő falun élt, odaszületett, ott járt iskolába, ott mondta ki az életre szóló „igen”-t; csak hébe-hóba nézett be a közeli kisvárosba, de az is idegenül nagy volt neki; az „ember” hétfőn le, pénteken vissza, milyen rövidek a hétvégék, aztán minden elölről; a gyerekek hamar kiröpültek, meg sem álltak a messzi Skóciáig; ott élnek, néha egy látogatásra hozzájuk, talán egyszer jöttek ők is az unokákkal; az „ember” is elment már.

Hamvait a gyerekek a Skócia partjainál szórták a tengerbe…

2018. 08. 15. szerda