(egy „amatőr” szurkoló duzzogása)

Már megint nem sikerült!
Már megint rácsodálkoztunk: ni-ni, nem sikerült.
Aztán megint megy minden tovább, hiszen a magyar miniszterelnök „szereti a focit”, él-hal érte, beutazza miatta az egész világot és továbbra is egyedül Ő dönt: dőljön továbbra is a közpénz meg a sumák-pénz a fociba; milliókat keressenek továbbra is semmiért a játékosok, edzők, ügynökök és mindenki a foci körül; üres lelátók előtt is menjenek majd a meccsek és közvetítsen továbbra is milliókért az M4 SPORT; stb.
Szóval: megint nem sikerült!
Pedig olyan szépen indult: kineveztetett egy „világhíres” balga, akarom írni belga edző, majd leváltatott; lett helyette egy másik, aki nagyapjának ajánlotta kinevezését, de már alatta is inog; a Vidi is eljutott az ígéret kapujába, igaz a kapuban is ragadt; lett, akarom írni kiderült a repülő is, amivel a kiválasztott emberek repültek szurkolni stb.
Szóval tegnap kaptunk egy hármast az észtektől, akik eddig még egy gólt se rúgtak senkinek. De sebaj, mi is bevágtunk hármat, tudnak ezek a gyerekek. És ha a görögöktől nem kaptunk volna ki, ha megadták volna a tizenegyest, ha még egy percig tartott volna az a meccs is; ha tegnap nincsenek azok a buta hibák, ha Kádár szólt volna, ha Eppel eltalálja a labdát … akkor…
Röhej.
A Főnökség már hazaérkezett.
A „szerethető” csapat is.
A stadionok tovább épülnek. A köz és magánpénzek tovább ömlenek: csak a teljesítmény, akarom írni az eredménytelenség a régi!
De mitől változna, hiszen ennyi is elég: a miniszterelnök szereti a focit!
Már nem tudok önfeledten és fölszabadultan szurkolni, mert elvették az örömöt, hogy érdemes, mert csak a politika van már ebben is.
Közben megszűnik az állami támogatása a lakástakarék-pénztáraknak, életvitelszerűen már nem is lehet bárhol tartózkodni, újra a „fortélyos félelem” igazgat.
Marad a lecsó …
2018. 10. 16. kedd