Szenvtelenül pereg a videó.
Hát hogyan peregjen másképp.
Nem is a videó szenvtelen.
A Bírónő az. Meg az ügyész. A Bírónő fönn, a magasban, a pulpituson. A vádlott hajléktalan „összetörten” lenn a „földön”, egy széken. Magába roskadtan ül. Csak a kezét tördeli Nem néz semerre. Csak a cipője orrát lesi. Tőle balra, kissé följebb az Ügyésznő, jobbra a Védő.
Csönd.
Nagy csönd.
Csak a kamerák zizegnek.
Aztán elkezdődik.
Ahogyan kell.
Bejelentések, információk, kérdések, válaszok.
A Bírónő a vádlotthoz fordul:
– Elmondja majd, hogy mi történt, amikor odaléptek magához a rendőrök?
– Kérem szépen én már ott voltam reggel óta …
– Nem kell elmondania, csak nyilatkozzon, hogy elmondja-e majd?
– Nem értem, mit csináljak? Én ott ültem a földön …
– Csak nyilatkozzon, arról, hogy elmondja-e, amikor itt lesz az ideje.
– Jó, akkor most elmondom …
– A vádlott üljön le, ha nem ért a magyar szóból!
– Éppen ezt kezdtem mondani, hogy csak ott ültem …
A videó megszakadt.
A Bírónő ítéletet hozott.
Természetesen a vádlott érdekében.
Az ügyész biztosan elégedetten dőlt hátra székében.
A vádlott nem értett semmit az egészből.
Én sem: mintha a vádlott lennék …
2018. 10. 20. szombat