Ma szombat van, nem kellett bemennünk a suliba, de nem tudunk semmit csinálni, mert lóg a lába az ónos esőnek. Ezt jó, hogy kitaláltam, mert az Ofő mindig mondja, hogy színesítsem az írásaimat metaforákkal meg ilyesmikkel, de sohasem tudom eltalálni, hogy mi micsoda, meg hogyan kell használni. De ezt már anyu is sokszor mondta, úgyhogy ez itt biztosan talált. Szóval összejöttünk néhányan: a Robi, a Gréczy Zsolti, a Szigetvári Vikó, a Szanyi Tibi, meg a Karácsony Gergő. arról kezdtünk dumálni, hogy hogyan nyerjünk a nótafaválasztáson. Először nagyokat hallgattunk, mert még ilyet sohasem csináltunk eddig, de akkor a Robi azt mondta, hogy használjuk az internetet meg a Facebookot, mert ott nincsen megtiltva, hogy mit írhatunk, meg mondhatunk, meg hogy kinek és hogyan. A Vikó azt mondta, hogy ez nagyon jó ötlet, legyen nekünk is egy internetes rádiónk, mert szabad rádió most már alig van, vagy lehet, hogy nincs is. Azt mondta erre a Zsolti, hogy ez tök jó, mert ma indult egy másik internetes Rádió, a Pacsirta Rádió, amibe belehallgatott és sok zene és jó dumák voltak, és egy pillanat alatt 1600 ember like-olta. A Szanyi Tibi is elhadarta, hogy a Facebookon is indítsunk egy csoportot és annak legyen a neve: Mindenki Szövegeljen Pimaszul (Mszp), vagy Szövegeljünk Örömmel, Szusszal, (SZÖSZ) a nótafáért! Ezen, hogy mi legyen a neve a csoportnak, egy kicsit összevesztünk, de aztán úgy döntöttünk, hogy megszavaztatjuk a hálón.
Akkor a Robi azt mondta, hogy kellene valami felmérés izét is csinálnunk, mert most olvasta a neten, hogy a Nézőpont Intézet és megmérte az emberek véleményét valamiről, és annak mindig nagy hatása van. És azt mondta a Robi anyukája, hogy akkora baromságot még nem hordott a hátán a föld, mint amit kihoztak az értékelésnél, és hogy úgy hazudnak, mint a vízfolyás, csak hát a kutya sem tudja ellenőrizni őket, mert nem teszik föl a honlapjukra a mérésük módszertanát, meg a kérdéseiket. És azt mondta a Robi, hogy ezt mi is meg tudnánk csinálni, mert módszertanunk az nekünk sincs.
tanuló
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 20.
Minden vélemény számít!