Két napja kigyulladt a párizsi Notre-Dame katedrális, de az egyszerű magyar és mindig Fideszre szavazó emberek még mindig nem nyugodtak meg, mert az „elemzők” sem tudnak még ésszerű, megnyugtató magyarázatot adni az események okait, várható hatásait illetően: vajon mi lehetett és lehet a háttérben?

Ezért most mi, a kormányhoz és személy szerint a Ma Élő Legnagyobb Magyar Vezérhez (MÉLMaV) is mindig hű média összefogtunk, félreraktuk a hírverseny a sokszínűség, a bátorság, „a hallgattassék meg mindkét fél” követelményeit és időt, (köz)pénzt nem sajnálva utána mentünk a dolgoknak.

Ezért stábunk otthonában, a Párizstól 1533 KM-re lévő Nagygécen kereste meg Bözsi nénit, hogy mondja el ő is mit látott, mit tapasztalt. Amikor megérkeztünk, „Na heló, röfik” közismert üdvözléssel köszöntünk be, majd rámosolyogtunk a ház úrnőjére, aki rögtön megismerte stábunkat és azonnal megértette: honnan fúj a szél!

• Aranyoskáim, csak nem választás lesz megint?
• Lesz az biza’, Bözsi néni!
• Akkor megint előbb jön a nyugdíj? Csak el ne költsem, mert akkor soha nem lesz vége a hónapnak!
• Nem a nyugdíj miatt jöttünk.
• Kár. Aztán hogy van az a jó ember, tuggya, az, na, mongya má’!
• Az Orbán Viktor?
• Az, hogy egyem a zúzáját.
• Virul!
• Akkor jó.
• Hanem Bözsi néni, mesélje el: hogyan élte meg a nagy tüzet?
• Hű aranyoskáim, nagyon megrendültem, de éberen figyeltem mindent, ezér’ azonnal észrevettem, amikor az első lángok fölcsaptak a szomszédban, hogy olyan fehér-turbános, gyanús emberek ólálkodtak a szomszédban…
• És mit csináltak?
• Hosszú csövet kaptak két kézre és a cső hirtelen megvastagodott és elkezdte köpni a vizet, de olyan sugárban, hogy az azonnal beomlasztotta a tetőt. Mondtam is magamban: ezek biztos idegenek, nem ismerik a víznek a nyomását!
• Aztán mi történt?
• Mi történt volna, bejöttem a házba és megnéztem a Zsolti gyereket, tuggya, azt a híres házi-szarvasra lövő vadászt, aki elmagyarázta nekem a tüzet, de egy szót se értettem belőle, mert mindenféle tragikus szimbóleumokról beszélt, pedig a szomszédban nem is voltak szimbóleumok.
• De bizony voltak, Bözsi néni, voltak; igaza volt Semjén miniszter úrnak, aki azt mondta: „Én ebben egy tragikus szimbólumot látok.”
• Igen? Az volt a tűzben? Na ne is mongya, persze lehet benne valami, mert a kutya is megijedt és beszaladt a házba izibe, bújt az ágy alá, még csonttal se tudtam kicsalogatni.
• Na látja, mégiscsak lehet abban valami, amit az Árpi kitalált két nap után és a Zsolti szájába adott: „Az a Franciaország, amelyik megtagadta – mint az egyház legidősebb leánya, úgy hívták régen Franciaországot – saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk. Adja Isten, hogy ez a tragédia egy olyan jel legyen, ami felrázza a francia nemzetet és nem csak a templomnak az újraépítése tekintetében, hanem a saját nemzeti önbecsülésük, a saját történelmük, a saját franciaságuk, a saját kereszténységük tekintetében.”
• Hát, ez már döfi, hogy maga milyen szépen beszél, de én a Zsolti szájába inkább pálinkát öntöttem vóna, azzal jobban járt vóna!
• Aztán Bözsi néni, milyen emlékek fűzik a Notre-Damehoz?
• Mihez, aranyoskáim?
• A Notre-Damehoz!
• Az mi a fitty-fene, olyan királykisasszony-féle?
• Hát ami leégett, amiről az előbb Bözsi néni is beszélt.
• Én? Dehogy arról meséltem, a Rózsika háza égett le, itt a szomszédban, de porig, azóta itt lakik nálam a tyúkólban a drága.
• Khm, ennyi!

Azzal leszereltünk, mondtam a szerkesztőnek, hogy jó lesz az anyag, a végét kihagyjuk, mert az csak zavaró lenne…

2019. 04. 17. szerda