EMLÉKEZÉS…
Amire én emlékezem, arról mostanában már nem emlékezik meg senki: legföljebb titokban, gondolatban.
Van ugyanis – és mindig lesz helyette – más, olyan csinnadrattás, ünnepi-beszédes; olyan sokatmondó „semmit” mondós, kőbevésett monumentális, irgalmatlan közpénz-szórásos kinyilvánítós emlékezés! Olyan Országgyűlési Határozatban rögzített fölszólítás: „Az Országgyűlés az Alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, de egyben erőt merítve a külhoni magyarság megmaradásba vetett hitéből és értékelve a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítési politika eredményeit, a 2020. évet a nemzeti összetartozás évének nyilvánítja.”
„A magyarok számára a Trianon szóban benne van a két vesztes világháború, a „felszabadításnak nevezett megszállások”, két szörnyű diktatúra, a 2004-es népszavazás, a 20. század végi magyarverések, Malina Hedvig kálváriája, az ukrán nyelvtörvény vagy a Beke-Szőcs-ügy” – dörögte Pánczél Károly a Nemzeti összetartozás bizottság elnöke; bár a magyarság öt különböző országban találta magát, mégis az „eltelt száz esztendőben a nemzeti nyelv, az irodalom, a hitélet és a hagyományőrzés révén a magyar identitás tovább él az országhatáron túl is” – emlékeztetett az elnök, hiszen – ahogyan azt Orbán Viktor miniszterelnök úr is mondta, a kormány 2010-től „megkezdte a magyarság határon átívelő közjogi egyesítését, bevezette a kettős állampolgárságot és törvénybe iktatta a nemzeti összefogás napját… a Kárpát-medencében létezik egy magyar kulturális, oktatási és gazdasági tér” – zárta le érces gondolatmenetét.
Trianon a kezdet? Tényleg ott kezdődött? És Trianon a vége? Azóta nem történt semmi?! Trianon „igazságtalan”! És a „mi igazságunk” igazságos?
„(Mit adhatnék?) Porlandó szégyen/ Vagyok már csak, ki idejében/ Érzi szégyenes voltát./ Kivert bikának sorsa biz ez,/ Ki elveszti a csordát.” – írta Ady, de ma „nem ildomos” őt olvasni.
Amire én emlékezem…
- 01. 04. szombat