Megint beszélt.
Akinek nem a szavait: tetteit kell figyelni. (Nem is értem: minek beszél?)
Meghallgattuk. (Már aki.) Túl-vagyunk rajta. (A következőig.)
Persze megint nem a Parlamentből. Idegenben másképp’ beszél. Ott nem lehet „a Sorost”, „a diplomás kommenistát”, „Trianont” emlegetni, „Nem! Nem! Soha!” szavaknak megfelelő kifejezéseket kiáltani! Mert a Parlament neki ilyen idegen pálya. Mert – ugyan olyan, amilyen, de – még egyáltalán van. Mert ott még nem mindent szabad. Még neki sem. Hiába van a házmestere.
Hát buszokkal, kerítéssel eltakart helyre ment. A gondosan kiválasztottjai közé. A hálásan, kipirult arccal tapsolók elé. Az általa kreáltak, a tőle – anyagilag, egzisztenciálisan, kinevezésileg – függők közé. Akik aztán „csüggtek ajkán…”, bár nem „szótlanul…”.
Megtudtuk: már rendes tollra sem telik neki. Pedig nem is volt „tintás”. Mégis tintás lett. Mert – H. Bertalan szerint – még az utolsó pillanatban is javította a szövegét.
Nem sikerült kijavítania.
Most sem sikerült.
Pedig nagyon akarta. Mert történelmi szerepre vágyott (és vágyik). Világtörténelmire. Mintha az a szavaktól függene. Sok szerepet kipróbált már: volt lázadó; forradalmár; szókimondó-leleplező; liberális demokrata; (Hornnal) kedves, megértően vitatkozó; telefonkönyvet összetépető; a Nándorfehérvári teremben focizgató; politikai elemző; rebellis; konzervatív; keresztény és fehér és heteroszexuális. Már eljátszott Petőfit is. Most az „országépítő Horthy Miklós” volt a minta.
De rosszul, hiteltelenül játszott, így hamisnak is hallatszott. Az értőkből (utólag, hisz nem lehettek jelen) nem elismerést, röhögést, gúnyolódást váltott ki. És ez (a hiú embernek) nagyobb pofon, mint az apai verés. Még ha az anya simogatja is, hűbéresei tapsolják is.
Egyszer megnézni és meghallgatni is sok volt. (Mégis: a „köztévé” már „hurok”-filmszerűen ismétli és ismétli, mintha kötelező tananyag lenne, amiből kikérdezi majd a NAT tanára?!) Szemelgetni nem érdemes belőle, mert néhány nap múlva, mint M. György piros pöttyei a seggén, feledésbe merülnek. Ahogyan az az előző 21 beszéd ígéreteivel is történt.
De vajon mi fog holnap, holnapután és azután történni? Az évet értékelő „ócska-tollas” mit fog cselekedni? Vajon a Várbazárba (alaptörvény-ellenesen) meghívott Főtisztek megjelenése, a Dunaújvárosban elszenvedett csúfos választási kudarc, a sályi „fasiszta” vonulás, a T/9241. számon „a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről” (a kártérítési kifizetések azonnali leállításáról is) szóló törvényjavaslat benyújtása után mi jön még?
Jön még?!
Jön…
2020. 02. 17. hétfő