ÉHSÉG…
„Amennyiben az az állítás, hogy a lockdown – emberéletekben, illetve élettartamokban is kifejezhető kára – nagyobb lesz, mint amit a koronavírus okoz, vagy okozhat, akkor ne kezdjen bele abba, hogy el akarom tenni láb alól az időseket” – indít András felütéssel.
Hát bizony a több, az tényleg több, mint a kevesebb, pláne akkor, amikor éhező emberek százmillióiról van szó! S láss csodát: erre jutott a végére András is a posztjában (https://www.facebook.com/hontandras75/posts/2845950382356564?__tn__=K-R).
Én is megerősíthetem ennek az állításnak az igazságát. Merthogy a több, tényleg több, mint a kevesebb; az „ezzel való szembesülés nem bal- vagy jobboldal kérdése”, hanem „tény, tény, tény”, ahogy ez már erdei körökben is általános nézetté vált.
„A koronavírus helyett az éhség fog megölni minket” – csap András a New York Times cikkének címével rögtön a lecsóba, majd elborzasztó, hiteles, „ízelítő” adatok bemutatásával, hivatkozások sokaságával támasztja alá mondanivalóját: „… a termelés leállításánál és az élet élésének megszüntetésénél nagyobb őrültség nincs”. És akkor még rátesz egy lapáttal, hogy tulajdonképpen, hogy azok, akik kérdezni mertek és „a társadalmi felelősségvállalás mázával” öntötték le „magánfélelmeiket”, azok bepánikoltak és tudvalevő, hogy a „morális felsőbbségbe csomagolt agresszíven tolt pánik nem felelős álláspont, hanem ostobaság, és gyilkosság.”
De kire is haragszik András? A leendő kommentelőire? Azokra az idősekre, akik félnek és nem mennek ki az utcára? Azokra, akik kimennek? Az ellenzékre, akik még erőteljesebb védekezést, leállást sürgetnek? Van ezeknek az ”elszenvedő” szereplőknek bármiféle hatásuk is arra, hogy mi történik ma Magyarországon?
Ez nem derül ki a bejegyzésből.
Ahogyan az sem, mert András arról sem szól, hogy 2015 óta újra növekszik az éhező emberek száma (http://www.fao.org/state-of-food-security-nutrition/en/), ami semmilyen kapcsolatban nem volt és nincs a koronavírus járványra adott „ostoba” válaszokkal. András arról sem szól, hogy mit gondol arról, hogy „… Ha 7-8 milliárd emberről beszélünk összesen, akkor ennek a negyede vagy akár a harminc százaléka az, akik nem jutnak elegendő élelemhez saját maguk vagy a családjuk számára – mondta José Graziano da Silva, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főtitkára” ( https://hu.euronews.com/2019/07/16/harom-eve-folyamatosan-no-az-ehezok-szama), pedig ezeknek az éhező embereknek sincs semmi köze a koronavírus járványra adott válaszokhoz.
Arról sem szól, hogy mi lenne, ha volt „szobatársai” elfogadnák a tanácsát: akkor a már éhezők „egyék meg, amit maguknak főztek”, azaz éhezzenek tovább? Mehet és menjen minden a maga útján tovább? Ez már nem kérdés, mert az éhezés oka itt és most nem érdekes, a megfogalmazott és folyamatban lévő vagy elutasított válaszok sem … mert András nem „Facebook-leninista”!
András nem pánikol. András józan. Szerinte csak mások pánikolnak.
András ugyan arról nem beszél, de tele van a hócipője a „lockdown-nal. Mert most komfort-zónájába tényleg betörtek; most tényleg érintetté vált – no nem úgy, ahogyan az éhezők. Nem: de nem élheti úgy az életét, ahogy eddig; hiányoznak a haveri-baráti beszélgetések; a füstös-kocsmás sörözések; a tévés meghívások; … De hogyan is nézne ez k, erről írni, beszélni: hisz ez „csak” egyéni szociális és anyagi probléma (neki is, mint mindannyiunknak).
Meg aztán ezt el lehetett volna intézni egy egyszerű mondattal: „Tele van a @ököm az egész karanténnal”!
Azt meg nem kapta volna föl a sajtó…
- 04. 29. szerda
I like what you guys are up also. Such clever work and reporting! Carry on the superb works guys I have incorporated you guys to my blogroll. I think it will improve the value of my website 🙂
Incredible! This blog looks exactly like my old one! It’s on a totally different topic but it has pretty much the same layout and design. Great choice of colors!
Valuable information. Lucky me I found your website by accident, and I’m shocked why this accident didn’t happened earlier! I bookmarked it.