A KÖNYVES-SZEKÉR…
Délelőtt tíz körül a fiú a forgalmas üzletközpont bejáratánál könyves-szekere előtt álldogált; figyelte az embereket, főleg az arcukat, a járásukat leste, próbálta kitalálni mire gondolnak: bántja-e őket valami, vagy éppen ellenkezően vidáman indult a napjuk. Most is, mint általában csak mogorva, leszegett fejű nőket és férfiakat látott, akiknek egész testtartása sugallta: ebből a napból se lesz semmi.
Már fölhajtotta a könyves-szekér mindkét oldalán a vásznat: kinyitott.
A szekéren roskadásig, mégis katonás rendben sorakoztak a könyvek: külön rekeszben a magyar és a világirodalom remekei; egy másikban görög drámák; aztán a vallási témájú könyvek, odébb a tudományosak; a másik oldalon a „filléres”-ek és a ponyvák.
A fiú már két éve dolgozott a pláza mellett a könyves-szekérrel: árulta a könyveket, albumokat, tudományos kiadványokat. Szerette ezt a munkát, legjobban azt élvezte, amikor egy érdeklődő odalépett hozzá, ő meg előre megpróbálta kitalálni, vajon mit keres, mit akar venni, aztán elolvasni. Mindegy volt, hogy gyerek, fiatal vagy öreg a kérdezősködő, egyaránt figyelmesen hallgatta és próbált segíteni. Egyetemre járt, soha nem kapott otthonról egy fillért sem, hát így tartotta fönn magát. Gyerekkori szemtengely-ferdülése őt már nem zavarta, de néha észrevette, hogy a beszélgető-partnere elbizonytalanodik ettől. Az általánosban és a gimiben cukkolták emiatt, de az egyetemen már nem, hát ő is elfelejtkezett erről.
Borús idő volt, de szerencsére nem esett, s legalább nem lett melege, nem dőlt róla a víz.
Na, ma ki lesz az első? – kérdezte magától, mikor mindent elrendezett már és „felcsücsült” a bár-széke bőrülésére, lábait fölrakta a keresztfémre és nagyot fújtatott. Remélem ma jó napom lesz, mert a tegnapi csúfos volt – morfondírozott tovább, amikor meglátott egy öreget, amint lassan átcsoszogott a téren, bizonytalanul jobbra-balra nézett, mintha maga sem tudná miért van éppen itt. Aztán megpillantotta a könyves-szekeret, arca egy fintoros mosolyra torzult és határozottabb csoszogásra váltott. Ő lesz – ugrott le a bár-székről a fiú és várta az öreget, várta a kérdést. Az öreg egyre közelebb ért, majd megállt a könyves-szekérnél, mélyet szippantott a levegőből, levette fekete kalapját, óvatosan, két ujjával megfogta az elején meglévő két begyűrődésnél, másik kezével végig simította kopasz, vöröses-barna foltokkal teli fején és halkan megszólalt: Senecája van?
A fiú magában dünnyögött: majdnem eltaláltam – és hangosan kérdezte: mit tetszik keresni Lucius Annaeustól? Az öreg csodálkozva elmosolyodott, szinte zavarba jött a kérdéstől vagy inkább attól, hogy van ma Magyarországon olyan fiatalember, aki ismeri Senecát, akivel lehet róla beszélgetni: tudja fiam, Seneca az egyik kedvencem, s most Luciliushoz írott leveleit olvasgatnám, lenn időm végre a 124 erkölcsi kérdést tárgyaló leveleket átolvasnom, értelmeznem – felelte akadozva az öreg, miközben kalapja kicsúszott remegő kezéből és a földre pottyant. A fiú odaugrott, fölkapta, óvatosan leporolgatta a fekete kalapot és így szólt: iderakom a kalapot a bár-székre, ott jó helyen lesz, amíg nézelődünk a könyvek között, Senecától megvannak a Vigasztalások, mind a kettő; Claudius császár tökké válása; meg néhány drámája; az Epistulae marales nincs meg, de meg tudom szerezni, ha néhány nap múlva ráér!
Az öreg megint megsimította kopasz, vöröses-barna foltokkal teli fejét: nem megyek én már sehova, csak így néha sétálok egy kicsit, meg olvasgatok, ahogy a második levelében is írja: „Beteg lélekre vall az a sürgés-forgás!”, így élek már én is, mikor jöjjek, fiatalember? – zárta le kissé rekedten a rövid monológját az öreg.
A fiú egy pillanatra elgondolkodott, majd így válaszolt: „tarts magadra jussot, s az időt, melyet eddig elvettek vagy eloroztak tőled, vagy kicsúszott a kezedből, gyújtsd össze és ügyelj rá”, ugye ez is Senecától van? – kérdezte hirtelen, amire az öreg bólintott, az első levélben van, köszönöm, holnap is jövök, jó veled beszélgetni, azzal elindult visszafelé. A fiú a bár-székhez lépett, meglátta a kalapot, fölkapta és az öreg után szaladt.
Amikor visszajött, már néhányan turkáltak a könyvek között: kivették, majd a többi könyvre visszarakták és elmentek a plázába.
Ekkor éles csikorgás hallatszott: egy Skoda Superb autó fékezett a tér szélénél, oda már nem lehetett volna autóval bejönni, egy fekete öltönyös, nyakkendős férfi tápászkodott ki a full-extra kocsiból, hasán az ing kigombolódott, de ez egy csöppet sem zavarta, azonnal a könyv-szekérhez lépett és körülnézett, majd megszólalt: kis-apám egy 25 magas 7 széles 14 mély könyv kellene, de azonnal mert rohanok! – harsogta és szájából széjjel fröccsent a nyál mindenfelé. Kitől? – kérdezte a fiú, az nem érdekes: zöld legyen! Mennyiért – kérdezett megint a fiú; mindegy, csak add már, kis-köcsög. A fiú benyúlt a szekér belsejébe, matatott egy darabig, kivett egy mérőszalagot és leemelt a könyves-szekér legfelső polcáról egy könyvet: Seneca összegyűjtött drámái kötetet, ez jó lesz? – kérdezte, a színe jó, a mérete is, jött a válasz, majd rögtön, mennyi?, nem kell a nejlonból kivágni, így is látszik a színe! –kivágta a pénzt és elrobogott a Skoda Superbhez.
Ha ezt az öreg látta volna – gondolta a fiú, majd a mobilján hívni kezdte a haverját, mert már holnapra meg akarta szerezni a leveleket…
- 06. 17. szerda