ELVEZETTETLEK …
Nagy „pacalozás” volt tegnap este: szép társaság gyűlt össze Szilárdéknál, a sör is folyt rendesen. Nagyot dumáltak erről-arról, főleg a fociról és a hülye Karigeriről, de szóba került Simonka is: qur@a ügyes – mondta valaki, ebben maradtak. Valaki kérdezte, hogy lehet beszállni az „Index-bizniszbe”; másokat a Semjén-féle vadászati kiállítás meg a kerékpáros létesítmények milliárdjai vonzottak; Lala csak mosolygott magában: megvan a Nemzeti Korcsolyázó Központ fejlesztésért a milliárd! A Lánchíd felújítása csak röhögést váltott ki két sör között. De a kérdések és a röhögés belevesztek az éjszakába: akkorra már bódult volt mindenki, ki jobbra dőlt, ki balra.
Ledőlt ő is egy matracos heverőre a lombok alatt, kavargott a gyomra, meg a feje is kóválygott: forgolódott, nyöszörgött csak.
Minden elsötétedett… sietnie kellett, süvöltött a szél, begombolta a fekete öltönye mindhárom gombját, mert nem akart elkésni, a meghívója szerint a második sorban, az első székre kell majd ülnie a temetésen, éppen a miniszterelnök mögé, pontos időre kellett érkeznie, nem lehet, csak úgy, össze-vissza elhelyezkedni és elfoglalni a székeket, a gyalog-út mentén kétoldalt már fölsorakoztak az öltönyös-szemüveges kormány-őrök, fülükben a kis drótos kütyüvel, megismerte az egyiküket, odalépett hozzá, mutatta, hogy ő is bennfentes és menni akart tovább, de az öltönyös-szemüveges kormány-őr kérte a meghívóját, vagy az igazolványát, idegesen matatni kezdett a zakója zsebeiben, de nem talált ott semmit, persze, a kocsiban hagyta, a kesztyűtartóban, még a telefonját se hozta magával, pedig akkor hívhatná az Antit vagy a Zsoltit, egyre idegesebben rimánkodott az őrnek, hogy el fog késni, engedje tovább, de az szenvtelen arccal állt csak ott, majd súgott valamit az arcára ragasztott mikrofonba és rögtön két újabb öltönyös-szemüveges lépett oda hozzá, hátulról megragadták a karjait, egyet csavartak rajta, egy ütést is érzett a hátán, hogy azonnal elsötétedett előtte minden, annyit próbált kinyögni, hogy „én is beletartozom a brancsba”, de csak valami hörgés hagyta el a torkát, arra még emlékezett, hogy látott már ilyet korábban is, de akkor ő benn volt a körön belül, jót röhögött, mert akinek kicsavarták a karját, az rögtön térdre esett és kiszakadt a nadrágja, de ez akkor nem érdekelte, miért ment oda, ahova nem kellett volna, neki ott semmi keresnivalója nem lett volna, de most ő esett térdre, a qur@a életbe, mi van itt…
Mit kiabálsz – riadt föl hirtelen a hangra, rosszat álmodtam; hagyd abba, a FŐNÖK elaludt, ha nem fogod be a pofádat elvezettetlek…
- 06. 23. kedd