„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 34.

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

hazugMa az Ofő azt mondta, hogy a hazugságról beszélgessünk egy kicsit, mert úgy látja, hogy gyakran használjuk a hazugságot az igazság helyett, meg már gyár is van, ami terjeszti, de mi mégsem tudjuk mi az igazság a hazugságról. És ezt most nagyon fontos lesz megértenünk, mert itt vagyunk a nótafaválasztás kampányának az origójánál és mindjárt a kellős közepében leszünk és már annyi hazugság ömlik a mosogatóba, mint tisztítószer, hogy már a habtól nem is látni a mosatlanokat és már nem bírja elnyelni a lefolyó sem. És akkor megkérdezte, hogy ki mit gondol a hazugságról.
És akkor a kenetteljes Petya, a Harrach, a viktoristák közül jelentkezett az osztályszószékre, hogy ő most beszélni akar. Hogy ők a Balogh esperes fiával készültek erre az órára a hazugságból és ezt most el szeretné mondani mindenki okulására. A Szanyi rögtön közbeszólt, hogy a Harrach csak ne okultasson minket, mert az apukája se okul semmiből és olyan pénzeket is fölvesz a kincstári kasszából, ami nem is járna neki, legalább is erkölcsileg és akkor ez is egy hazugság. De a Petya nem zavartatta be magát és kiment a tanári asztal mellé, hogy szembelásson velünk a szemünkbe és elkezdett halkan és lassan, szerintem unalmasan is zsolozsmázni. Ezt a Robi mondta, mert én ilyen szókat nem ismerek, de tényleg egy zsolozsmát hallhattunk, mert monoton is volt. „Ne lopjatok, ne hazudjatok, és senki se csalja meg honfitársát!” – kezdte hamisan kántálni, ez a Mózes harmadik könyve 19:11 verséből való idézet – szavalta elnyújtottan. Inkább a Hoffmann Rózsától idézz, az aktuálisabb – szólt közbe a Misetics Bálint, akinek szoros kapcsolata van a Hahásokkal, akik egy egyetemista szervezet és sokszor sétálnak együtt az utcán körbe-körbe a jogaikért menve. A Petya tovább monotolizált, hogy „Uram, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!”, meg hogy „Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és az álnok embert utálja az Úr.” Na, ez aztán kicsavarta a biztosítékot az osztályból, mert mindenki elkezdett röhögni, hogy akkor már nem is lenne magyar ember magyar földön, mert mindenki el lenne pusztulva és olyan zaj lett, hogy bejött a diri, hogy mit csinálunk. Az Ofő megnyugtatta, hogy semmi baj nincsen, csak a Harrach olyan szépen beszél, hogy az osztály sem érti a szavát, csak a viktoristák.
Akkor a Gréczy Zsolti ment ki a tanári asztalhoz szó székelni a hazugságról. Azt mondta, hogy a vallások a hazugságot bűnnek tekintik, ahogyan azt a Petya is generálta, és ebben igaza van, mert hazugságban nem lehet egy közösségnek huzamosabb ideig élni, mert akkor az már nem közösség, hanem közösségtelenség lesz. De ez nem jöhet el, mert a közösségnek van emlékezete a fejében és előbb utóbb az kijön a fejéből, és elleplezi vagy leleplezi a hazudozókat és elzavarja őket a búsba.
Akkor a kis-Rogán pattant ki a padból, akinek az apukája egy politikus tv sztár, mert mindig benne van a tv-ben, és elkezdett megint beszélni az öszödi kormányüdülőről meg az kiszellőztetett pendrájvról vagy kazettáról. Hogy itt van az osztályban a Feri, a legnagyobb bukott baloldali szocialista hazudozó a barátaival együtt és jó lenne, ha kilépnének az osztályból, mert már egyszer lecsapott rájuk az ég a Fradi meg a Dózsa keménymag képében a tv székháznál, majd a Kossuth Lajos utcában is, amikor a Feri nem működő vízágyúval gumilövedékeket is belelőtt a békésen autókból, utcakövekből barikádokat építő gyújtogatók közé. És mindez már nyolc éve történt, de még mindig fáj a Révész Mártiriusznak meg a Morvai Krisztinának is, aki egy igazi békeharcos matrjoska. Merthogy az egész gyújtogatósdi a Feri miatt volt, mert a Feri egy hazudós bohóc. Ezt persze nem értettük, mert hogy jön ide a bohóc, de nem kell mindent értenünk. Ekkor megszólalt a Szili Katinka is, hogy ő nem is ismeri az Eduárdot és ő nem szokott férfiak lakására járni, pláne nem másik két férfi társaságában sem, és őt hagyják ki az egészből, mert ő már önállósultan indul a civilekkel együtt, csak még nem tudja, hogy miért.
És akkor a Robi azt kérdezte, hogy ezt miért nem lehet már abbahagyni, hiszen a Feri azt mondta, hogy ő már rájött, hogy nem lehet hazudozni tovább, ezért mondta el a hazugságokat, és ezért nem hazudik tovább, míg mások, mint a Viktor, meg a Kósa, meg a Navracsics nem mondták el a hazugságokat, viszont tovább hazudoznak! És ekkor az Ildikó, a Lendvai azt mondta, hogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. És akkor rájöttem, hogy miért van ez az egész balhé most már nyolc éve, miért nem az a hazug, aki tényleg hazug: mert nem elég hazugnak lenni, hazugnak is kell látszani.
tanuló

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük