A FELBÚJTÓ(K)

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

Elnöki kegyelmet kért Jacob Chasley. (BUSINESS INSIDER, HVG)

Tudjátok ő az, aki a „Q Sámán”, a QAnon egyik vezetője, aki egyike volt azoknak az embereknek, akik betörtek a Capitoliumba. „Az ügyfelem meghallgatta Trump elnök többször is elmondott szavait. Márpedig egy elnök szavainak és meghívásának jelentenie kell valamit. Lévén, hogy milyen békésen és szolgálatkészen viselkedett Mr. Chansley és a többi hasonlóan gondolkodó ember, elvárható és méltányolható lenne, ha az elnök kegyelemben részesítené mindazokat, akik neme szándékoktól vezérelve elfogadták az elnök meghívását” – írta az ügyvédje, aki még azt is hozzátette, hogy ügyfelének nincs priusza, „szereti a természetet, rendszeresen meditál, jógázik és kizárólag organikus ételeket eszik”, motivációja pedig az volt, hogy „komolyan vette Trump elnök számtalan üzenetét. Hitt Trump elnöknek. Több tízmillió amerikaihoz hasonlóan Chansley életében először azt érezte, meghallották a hangját”.

Nem ismerős a helyzet? Mintha… Csak ők előbbre tartanak. Már a következményeknél.

Ugye emlékszel arra, amikor néhány évvel ezelőtt a megbecsült orvosnak el kellett hagynia Magyarországot, mert „migráns”, letelepedett „magyarrá” vált, de ez nem volt elég. Hát arra, amikor magyar embereket inzultáltak, vertek meg a villamoson, mert migránsoknak nézték őket? Hát a fölhergelt tömegre a TV székháznál, az ’56-os pesti srácok futballhuligán randalírozó utódaira? Akik tankot kötöttek el, barikádot emeltek a Kossuth Lajos utcában, akik a Fidesz nagygyűlés után nem jobbra, a Múzeum felé mentek, mert Orbán „elfelejtette” őket tájékoztatni, hogy arra van az „előre”? Akik mára hős szabadságharcosok lettek, mert…

Hát arra emlékszel-e: „A haza nem lehet ellenzékben”? Mert „Mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben, mert a haza akkor is van, ha idegen befolyás alá kerül, török és tatár dúlja, vagy ha nem a miénk a kormányzás lehetősége”, erre emlékszel? Ezt 2002. májusában (az élelmes ezüstérmesről és a szemfüles bronzérmesről), egy törvényesen elvesztett választás után mondta Orbán Viktor.

Folytassam? A lelőtt, megalázott, kiközösített romákkal? Az árokpartjára lökött és ott hagyott emberekkel? A nyugdíjasokkal, akiknek most kínai vakcinát vizionál, miközben azt időseknek nem is lehet(ne) beadni?

Minek: úgyis tudod.

Elnöki kegyelmet kért a Sámán. Mert ő csak tettekké formálta a szavakat, követte az „utasításokat”, amit kiérteni vélt a beszédekből, a FELBÚJTÓ(K) beszédeiből.

Kinek kéne „elnöki kegyelmet” kérnie?

És vajon kell-e majd…

  1. 01. 17. vasárnap

(Kép: HVG)

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük