„EGY MILLIÓ EMBERT BE TUDNÁNK OLTANI EGY HÉTVÉGE ALATT” –

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

mondta ma az Operatív Törzs online tájékoztatóján a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára: csak nincs elég vakcina. Mert ugye a Soros-vezérelte Brüsszel nem jól végzi a dolgát (lásd még Menczer Tamást: „égtek a vonalak”).

Számoljunk egy kicsit: tegyük fel, hogy

  • minden érintettet pontosan értesíteni tudunk az oltási helyszínről és a negyedórás bontás szerint időpontról;
  • minden érintettnek „jó” az időpont és oda is ér időre;
  • a vakcina is odaér, ahova kell (rendelkezésre áll a szükséges mennyiségű gépkocsi, hűtőláda, személyzet);
  • a számítógépes rendszer sem romlik el, minden beoltottat azonosítani lehet;
  • az oltási procedúra negyedóra alatt lezajlik;
  • az oltás után nem történik semmi probléma;
  • mindez a második oltásnál is rendben lesz.

Mindehhez: 6 órás műszakkal, egy nap alatt két műszakkal, azaz 12 órával számolva egy oltóhelyen 50 embert lehet beoltani, azaz két nap alatt 10 ezer oltóhelyre lenne szükség, ami 3 emberrel számolva 30 ezer orvos, ápoló, informatikus együttműködését jelentené szombat-vasárnap.

(Nem számoltam az oltás utáni 30 perces pihenővel, helyiség igénnyel, esetleges beavatkozással.)

Képesek vagyunk rá?!

  1. 01. 19.kedd

(kép: MTA)

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük