„KIADTÁK A PARANCSOT, HOGY FÖLDÖNFUTÓVÁ KELL TENNI BENNÜNKET. ENNÉL GYILKOSABB SZAVAKAT NEHÉZ ELKÉPZELNI…” (VIDNYÁNSZKY ATTILA)

„előfordulhat még az is, hogy senki nem fog jelentkezni a Színművészetire” – jött a nyitókérdés a NEMZET főtótumfaktumához, Vidnyánszky Attilához (aki a HVG gyűjtése szerint a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartója, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntés-előkészítő testülete, a Színházművészeti Bizottság elnöke, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán a művészeti képzés magas színvonalú biztosításáért felelős rektori megbízott, a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó művészeti vezetője, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház főrendezője, a milliárdos állami támogatású Déryné Program alapítója és bizottságának tagja) a MAGYAR NEMZET szócsövében, a (mai) Magyar Nemzetben.

Igyekszem az olvasó-időtökkel óvatosan, takarékosan sáfárkodni, ezért kigyűjtöttem néhány „gyöngyszemet” az interjúból

– „Üzentek a drámatagozatos középiskoláknak: agitáljanak a gyerekek közt, hogy ne jelentkezzenek a Színművészetire”
– „Inkább megpróbálják szétszakítani az egyetemet, minthogy közösen építenék azt velünk.”
– „Talán azért a gőg, mert több mint fél évszázada ők uralják a kultúrát, a hamvasi értelemben vett világromboló, nem pedig világalkotó művészetükkel”
– „A gond ott van, ha valamelyik kizárólagosságra tart igényt, ha kirekeszti azokat, akik másként gondolkoznak”
– „Nem küldtünk el egyetlen tanárt sem. Maguk döntöttek a távozásuk mellett azok, akik otthagyták az osztályaikat. Lelkük rajta! Én mást gondolok a tanári felelősségről.”
– „Könnyű volt felkérni az új tanárokat? … Nagyon nehéz volt. Sokan jelezték, hogy bár támogatnak bennünket, nem vállalják a munkát, mert félnek … Amint nyilvánosságra kerül egy név, beindul a gépezet. A „megmondóemberek” szakmai és emberi mivoltukban próbálják hitelteleníteni a leendő tanárokat, és kommentelők hada gyalázza őket. A gyűlöletkeltés minősített esetei ezek. Többek nevét inkább nem mondjuk el most. A külföldi vendégoktatókét sem, akik mesterkurzust tartanak majd, mert nemzetközi hadjárat indulna ellenük. Az elmúlt néhány hónap drámai tapasztalata ez is: a szakmában uralkodó félelem megtapasztalása.”
– „Kiadták a parancsot, hogy földönfutóvá kell tenni bennünket. Ennél gyilkosabb szavakat nehéz elképzelni.”

És Ő (így, nagy betűvel), a Vidnyánszky az oktató, a példát mutató, az etalon ezeket bírta mondani.

Szó se róla: drámai!

No nem a helyzete, a mondanivalója, a mondatai.

Na most képzeld el őt meg a többieket, akiket megtalált a tanár-szerepekre. Akik (vele együtt) a HATALOMBAN állítólag „félnek”, „rettegnek” azoktól, akiknek semmi hatalmuk sincs, csak a gondolataik, a kreativitásuk, a nyíltságuk, a mindent elmondó hallgatásuk, a kitartásuk, a hűségük szakmájuk iránt. Csupa idegen, „világromboló” szokásuk van, ugye Vidnyánszky, Koltai és a többi tanár urak?!!

„Elhallgattam mindent, amit el akartam mondani” – olvashatjuk Andrej gondolatait (Csikós Attila: A napon sütkérező hal kötetében), aki nem tud önmagával szembenézni és ezért mindent elpusztít maga körül. Nem ugyanez történik Vidnyánszkyval is? Azt hazudják maguknak, hogy

– ők a kirekesztettek, miközben a „másként” gondolkodni akarókat kirekesztették;
– hogy meg nem nevezettek ellenük agitálnak, miközben agitátoraik szárazon és vízen mást sem tesznek, csak kinyilatkoztatva agitálnak mindenki ellen, aki nincs velük;
– lerombol(t)ják az SZFE-t, semmiféle együttműködésre nem voltak hajlandók;
– csak kizárólagosságban gondolkodnak, mert ez a természetes lét a NER-ben;
– gőgösek, mert más nem lehet jó és szép, csak, amit ők annak látnak, mondanak, láttatnak;
– nem küldtek el egyetlen tanárt sem, csak ellehetetlenítették helyzetüket, tanításukat;
– és persze a legnagyobb hazugságuk, hogy azért nehéz tanárt találniuk, mert megfélemlítik őket a „megmondóemberek”, mintha megint a „Mephisto”-k világában lennénk: aki nem válik Mephisto-vá, az már ellenség;
– mintha nem Vidnyánszky tenne földönfutóvá mindenkit, aki nem áll be a csapatba.

Megint „kizökkent az idő…”

2021. 02. 22. hétfő