NAPLÓSZERŰEN

0 Flares Filament.io Made with Flare More Info 0 Flares ×

(78.)

Ma is hideg van. Nincs menekvés. A hegyekben már tíz centi hó is esett. Thesszát ez nem zavarja, vastag bundájában boldogan rohangászik a kertben, aztán becaplat a szobába és rám néz, szinte könyörög szemeivel: mikor teszed már a dolgod és simizel engem?!

Tegnap elment Gálszécsy András is. Valamikor a héten, amikor a Szentendrei úton haladtunk a kocsival, a háza mellett elsuhanva fölvillant egy emlék: a ’90-es évek elején, a rendszerváltás után egy Svájci-Belga-Magyar vegyesvállalatnál dolgoztam, a magyar tulajdonos régről ismerte Gálszécsyt, aki akkor már az Antall kormány titokminisztere volt, meghívta hozzánk egy megbeszélésre, ahol vagy húszan tárgyaltunk valamiről, aztán én is szót kaptam és szokásos modoromban, pontokba szedve, érvelve elmondtam a véleményemet, amit figyelmesen hallgatott. A megbeszélés után odajött hozzám, tovább beszélgettünk, majd elment. A magyar tulajdonos kikísérte, majd visszajőve mosolyogva annyit mondott: rád kérdezett András, „lekádereztelek”, erre legyintett és csak annyit mondott: akkor itt jó helyen van. A rendszerváltás után mondta: eszébe sem jutott más. Ilyen ember volt, jó, hogy akkoriban voltak ilyen emberek is. Nagy szükség lenne rá most is. Nyugodjon békében.

Thessza nem nyugszik: már süt a nap, hív rohangászni, nem hagy írni – persze lehet, neki van igaza: a séta egészséges és az is gondolkodásra késztet.

Minden disszonáns és irracionális hang ellenére (és a végeredmény, majd annak folyománya ismerete nélkül) az elmúlt hetek hangulata, mozgása, morgolódása fölemelő érzéseket szült bennem. Talán mégis van valami remény, talán be lehet törni Dévénynél is „Új időknek, új dalaival?”. Én ezt az időszakot a „népfrontosodás” próba időszakának tekintettem, ahonnan elindulva sokfelé és messzire is el lehet(ne) jutni…

Persze a sétával is – vakkantja nekem Thessza!

Valamit érezhetnek a NER-esek: Karas Mónika (senki sem fog rá emlékezni néhány év múlva) lemondott, hogy segítse az újabb bebetonozást; Polt Péterre megint egy törvényt alkotnak, mintha az segítene; a kormányzati közvéleménykutatók összeülnek és mondják a „tutit”, amin csak röhögni lehet (Tarlós fölényes győzelméről még aznap is ódákat zengtek); és persze jön a „Békemenet” is, ami egész Európának megmutatja a magyarok erejét, csak közröhejbe ne fulladjon…

Thesszával jó, soha nem gyűlölködik, ha haragszik, akkor vicsorogva ugat, mejd amikor látja a hatást, megnyugszik – de jó lenne …

  1. 10. 17. vasárnap
0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Email to a friend Filament.io Made with Flare More Info 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük