ELMOZDÍTHATATLANOK

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

AZ „ELMOZDÍTHATATLANOK” …
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke a vendég. A Kossuth rádió (uszító és egyoldalú) vasárnapi reggeli műsorában. Tudjátok: az aggódó levelező. Aki kétségbeesett levelet írt a közjogi méltóságoknak. Akik persze nem válaszoltak, hanem lepasszolták válaszadásra a (papírja van róla) fideszes főügyésznek. Aki biztosította az elnököt: szerinte is „elmozdíthatatlan”. Punktum. Erről a (lakáj) média óriási zajt csapva beszámolt. Most, mint a Rákay P. a rádióban is elmondja, ők bizony „elmozdíthatatlanok”. (Rákay közben eltűnt a Facebookról…) Mert az alkotmányosság kétségbevonhatatlan. Nem lehet rés a falon – mondja átszellemülten, mert akkor összeomlik. Nem lehet bizonytalanság. Mert – szerinte – kőbe vésett szabályok vannak! Amit csak azok léphetnek át, akik – de ezt már nem mondja. Azt se, hogy ehhez asszisztálni kell, akinek kell. Hát asszisztálnak, értelmeznek, jóváhagynak: éjjel benyújtott törvényjavaslat másnapi megszavazását, feles törvényekbe bújtatott kétharmadosokat…
Elmozdíthatatlanok.
Mint Ady Endre. Mint az agyonhallgatott József Attila. Mint a magyar foci mítosza. Mint a komondor.
Mint a Sztálin-szobor.
2021. 12. 19. vasárnap

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük