NEM REMEG
„… az a legenda, amelyben a nép hisz, ér annyit, mint az igazság, ha nem többet, mivel az emberek örömestebb hisznek legendáknak, mint tényeknek.”
Nézem a kezeimet. Nem remegnek: sem az Alzheimertől, se az idegességtől. Akkor ez rendben van. Minden rendben van. Minden rendben van? Hát aztán. Hisz rövid az élet. Igyunk egy kis Whiskyt. Az nem árthat. De nem szoktam inni. Egy kicsi akkor sem árthat. És a gyógyszerek? Addigra elmúlik. Most fekszem az ágyon. Úgy érzem, berúgtam. De nem remegnek az ujjaim. Szerencsére.
Fölkelek végre. Kitisztultam. Leülök az íróasztalomhoz, Notebook be, internet, hírek. Beleolvasok, nem értem: ki ezt, ki azt mondja. Pedig szakértők. Viszont „innen” szólnak vagy „onnan”. Nem mindegy. Pedig a szakértő ne innen vagy onnan szóljon. Szakértően szóljon. Ma? Most akkor kell vagy nem kell negyedik (ötödik, hatodik) oltás? Csökken vagy nő a megbetegedések száma? Oltottak vagy nem oltottak kerülnek kórházba? Vajon mivel oltották be őket?! Viszont a világelső teniszező letartóztatták.
Ellenben nem remeg a kezem.
Vajon mi lesz április harmadikán? És miért az lesz: mitől szavaznak majd így vagy úgy az emberek? Az utolsó hónapokban történtektől függ majd? A farháttól? A kormányzati propagandától, hogy a magyar a legnagyobb, az igazi európai-keresztény, az „ezeréves” mítoszától? Vagy az utolsó napoktól, óráktól? Ki, milyen lábbal kel majd föl az ágyból? Hogyan szól majd hozzá a felesége vagy a férje? És mi lesz azután? Elfogadja majd a vesztes, hogy vesztes? Lesz-e Kazahsztán, Fehéroroszország effektus?
Nem remeg, most sem remeg.
Vajon meddig lesz így? Hisz az emberi méltóság ma nem érték, csak le@@arandó valóság! A „majdani” utolsó napokat, csak azokat lehetne feledni…
Egykedvűen pötyögök tovább, a Notebook billentyűje mindent kibír…
„Mert az ítélet azoknál van, akik utánunk jönnek; a fiútól függ, hogyan él tovább atyja a nép emlékezetében.”
(Idézetek: Stefan Heym)
- 01. 15. szombat